Tárlatvezetéssel indult a VárosKép kiállítás tematikus programsorozata

Megkezdődött a Szent István Király Múzeum „VárosKép - Székesfehérvár a 20. században” című kiállításához kapcsolódó tematikus programsorozat az Országzászló téri épületben. Szerdán a történelemtanárok ismerkedhettek meg a Székesfehérvár fejlődését a Kiegyezéstől a rendszerváltozás hajnaláig bemutató kiállítással, valamint a tárlat múzeumpedagógiai programját is ismertették.
2018.02.08. 08:13 |
Tárlatvezetéssel indult a VárosKép kiállítás tematikus programsorozata

A kiállítás kurátorai kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy megszólítsak az általános,- és középiskolás korosztályt. „Ezzel a programmal azt szeretnénk megmutatni, mi az, amit nyújtani tudunk, milyen tematika szerint készült el a tárlat, mi az, amire leginkább felhívnánk a figyelmet.” - Bányai Balázs, történész, kurátor, a Szent István Király Múzeum munkatársa.

A tárlat bemutatja, hogy a város nagy ünnepeihez - Millennium 1896-ban, Szent Imre Emlékév 1930-ban, Szent István Emlékév 1938-ban, az Ezeréves Város ünnepei 1972-ben, és az 1988-as, ismét Szent Istvánhoz kapcsolódó fontos rendezvényekhez - kapcsolódóan milyen tervek születtek, milyen átalakulások és események jellemezték az egyes országos érdeklődésre méltó ünnepeket.

A Szent István Király Múzeum több korosztályt többféle foglalkozással szólít meg, lesz detektívjáték, városépítő társasjáték vagy éppen szabadulójáték egy régi kor csapdájából. Paréj Gabriella, múzeumpedagógus segítségével az általános,- és középiskolás korú diákok tematikus foglalkozások keretében ismerhetik meg a város múltját a Múzeum Országzászló téri épületében.

A „VárosKép - Székesfehérvár a 20. században” kiállítás további kísérőprogramjai:

Február 21-én Dr. Demeter Zsófia és Bányai Balázs, a kiállítás kurátorai Balsay Istvánnal beszélgetnek

Március 7-én Mózessy Gergely, a Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár intézményvezetője tart előadást „A város lelke – A szentistváni örökség a püspöki programokban” címmel

Márciusban Tóth Eszter Zsófia (Veritas Történetkutató Intézet): Miért szeretjük, miért nem? Élet a Kádár-kori lakótelepeken című vetített képes előadása

Áprilisban Győr Attila – Prakfalvy Endre: A legfiatalabb örökség - Székesfehérvár 20. századi műemlékei

Májusban Dalok a ’80-as évekből. Koncert az udvaron és a kiállításban. Dinnyés József, Voga János és Mohai Tamás koncertjei

Májusban A Szabad Színház művészeinek előadása (szerkesztő: Czinki Ferenc): VárosKép - VárosPróza - Irodalmi séta a 20. századi Székesfehérváron

Júniusban Kiss Lajos, Kámán Béla: Hogyan épült (át) Fehérvár? - Építési technológiák a 20. század második felében