A Csutora temetőben nyugvó székesfehérvári Tarics Ferenc (1901-1923) soproni diákként vett részt a 1921-es ágfalvi csatában, másfél év múlva pedig belehalt a harctéren szerzett betegségébe. A hazájáért harcoló, 100 évvel ezelőtt elhunyt fiatalemberre szerdán koszorúzással emlékezett Lehrner Zsolt alpolgármester, Váczi Márk történész, valamint a család leszármazottai.
Az ágfalvi csata idején a hazájáért harcoló ifjú Ferenc mindössze 20 esztendős volt, és nem adatott meg neki hosszú élet, hiszen másfél év múlva belehalt a harctéren szerzett betegségébe.
Tarics Ferenc sírjánál emlékeztek halálának 100. évfordulóján
Az 1901. június 17-én Székesfehérváron született fiatalember, Tarics János bognármester és Radács Anna fia a Baross utca 9. alatt álló családi házukhoz közeli katonai csapatkórházban hunyt el 100 évvel ezelőtt, 1923. június 17-én, pontosan a huszonkettedik születésnapján.
A képen a Tarics család látható egy 1921. szeptember 4-ére dátumozott képeslap előlapjáról. Az asztalnál Tarics Jánosné, született Radács Anna és Tarics János bognármester ülnek, középen lányuk, Rózsa. Mögöttük balról áll két fiuk, Ferenc és Jenő, aki 1922-ben magyaróvári gazdász hallgató lett.
A szülők, akiknek egészségi állapotáért Tarics Ferenc sokat aggódott, soha nem tudták feldolgozni a tragédiát, szeretett fiuk elvesztését. Nem jelentett számukra vigaszt az sem, hogy fiuk még halála előtt hazatérhetett szülővárosába. Magyarits András elmondása szerint nagymamája 1924-ben belehalt a bánatba.
A Tarics család sírja Székesfehérváron, a Csutora temetőben van, itt emlékezett szerdán Tarics Ferencre koszorúzással Lehrner Zsolt alpolgármester, a család részéről Magyarits András, és Váczi Márk történész, akinek megemlékezését az alábbiakban közöljük:
2021 decemberében ünnepeltük a soproni népszavazás századik évfordulóját. A város és környékének lakossága úgy döntött, hogy Magyarországhoz kíván tartozni. Ám ez az esemény nem volt előzmény nélküli. A közeli Ágfalván, a nyugat-magyarországi felkelés során két fegyveres összecsapásra is sor került. A második ütközetnek székesfehérvári vonatkozása is van. 2022-ben, halálának 99. évfordulóján emlékeztünk meg először arról a fiatalemberről, Tarics Ferencről, aki fehérváriként részt vett az összecsapásban. Tarics János bognármester és Radács Anna fia 1901. június 17-én született városunkban. A család a Baross utca 9. szám alatt élt. Innen indult az ifjú Ferenc is Sopronba, ahol erdőmérnök-hallgatóként kezdte meg tanulmányait. Mindössze 20 esztendős volt, amikor úgy döntött: ő is fegyvert ragad a hazájáért. 1921 kora őszén az időjárás nem volt kegyes a harcolókhoz. Missuray-Krúg Lajos 1930-ban kiadott, majd tavaly új köntösben is megjelent, Tüzek a végeken című könyvében így emlékezik erre:
„Nem sokáig mentünk már ezután. Az egész tartalék lepihent. Árkokban, szőlők szélén helyezkedtünk el. Ekkor vettük észre, hogy csak vékony civil ruha van rajtunk! Felöltő, köpeny nélkül pedig a nyárutói éjszakák nagyon hűvösek itt a subalpin jellegű vidéken. A föld kihűl, és csak úgy didereg az ember a hajnali köd leszálltakor. Összébb húzódtunk. Egymásra dűlve melegedtünk. Előkerültek a rumos kulacsok, de még így is összeverődött a fogunk.”
Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy többen komoly betegséget szereztek, köztük Tarics Ferenc is. Neki látszólag nem volt nagy baja, A selmeczi diákéletből sorozat sűrűn telerótt, a Baross utcába címzett képeslapjain is – köszönöm unokaöccsének, Magyarits Andrásnak, hogy ezeket rendelkezésemre bocsátotta! ‒ inkább szülei egészségéért aggódott, és testvérei hogyléte felől érdeklődött. Sőt, még bálba is készült, mivel ismerkedni szeretett volna. Ezért rendszeresen kért otthonról pénzt és megfelelő öltözetet, aminek megérkezését sürgette. Öccse, Jenő ebben az időben Magyaróváron volt gazdász hallgató. Vele szintén levelezett. 1923 januárjában már panaszkodott szűnni nem akaró köhögése miatt. Állapota annyira leromlott, hogy végül Székesfehérvárra szállították. Az itteni katonai csapatkórházban, szülőházától nem messze adta vissza lelkét Teremtőjének, 1923. június 17-én. Ezen a napon ünnepelte volna huszonkettedik születésnapját. Két nap múlva a Csutora temetőben helyezték örök nyugalomra, egy esztendős korában elhunyt kishúga, Ida mellé. Édesanyjukat annyira megviselte a tragédia, hogy 1924-ben belehalt a bánatba. Ő is a családi sírboltban nyugszik, férjével, Rózsa lányával és vejével, az idősebb Magyarits Andrással együtt.
