-
Nyitott műtermek a Felsővárosban
Nyitott műterem programsorozatot indított a Székesfehérvári Művészek Társasága a Felsővárosi Alkotóházban, a Kertalja utca 8.szám alatt. A látogatók nyomon követhetik a műtárgyak születését a tervezéstől a kivitelezésig. Megismerhetik az ott alkotó képző- és iparművészeket, és az alkotás folyamatát. A Nyitott műterem programsorozat nyitó rendezvényére kedden került sor a Felsővárosi Alkotóházban.
2024.05.14. -
Szerdán hirdetik ki a győzteseket
Május 15-én, szerdán délután kerül sor a Fehérvár épületei fotópályázat ünnepélyes megnyitójára. A helyezettek és a különdíjasok is kihirdetésre kerülnek, az alkotások pedig a Vörösmarty Színház galériájában foglalják el helyüket.
2024.05.14. -
Kamarakoncert a legkisebbekkel
Második alkalommal hívták életre a Hermann László Kamarazene Találkozót. Az eseményen a zeneiskola hat évfolyamán tanuló zenészpalánták léptek zsűri előtt színpadra.
2024.05.14. -
Szimbólumok népzenei világunkban
Új programsorozattal jelentkezett a Szent István Művelődési Ház. Az első előadáson a népzenei kultúra szimbolikáját ismerhették meg az érdeklődők, Móser Zoltán előadásban.
2024.05.14.
Tanszergyűjtésre várja a felajánlásokat a Fehérvári Heti Betevő
Augusztus 26-ig gyűjt új vagy jó állapotban lévő, használt tanszereket a Fehérvári Heti Betevő csapata, amivel rászoruló családok gyermekeinek iskolakezdését szeretnék megkönnyíteni. A kezdeményezéshez magánszemélyek és vállalatok is csatlakozhatnak.
2022.08.23. 11:25 |
Augusztus 26-ig lehet csatlakozni ahhoz a kezdeményezéshez, amit a Fehérvári Heti Betevő csapata hirdetett a rászoruló családok iskolakezdésének megsegítésére.
Magánszemélyek és vállalkozások is segíthetnek: új, illetve jó állapotú tanszereket várnak az iskolatáskáktól a színes ceruzákon, füzeteken, a számológépen, a körzőn és vonalzókon át az uzsonnás dobozokig. Mindenféle eszköz fontos támogatás lehet a rászorulóknak.
A tanszereket a Papírgalériában (Fő utca 11.) lehet leadni hétfőtől-péntekig 9-12.30 és 13.30-18 óráig, szombaton pedig 9-12 óra között.