Tanévzáró ünnepségét tartotta a Vörösmarty Mihály Általános Iskola

A Vörösmarty Mihály Általános Iskola Liget sori és Farkasvermi úti intézményeinek diákjai és pedagógusai közösen búcsúztatták a tanévet pénteken, a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központ szabadtéri színpadán. A gyerekek csütörtök óta már vakáción vannak, de az igazi, felhőtlen nyári szünidő csak a bizonyítványosztás után következik. A tanárokra még két hét munka vár.
2017.06.16. 18:56 |
Tanévzáró ünnepségét tartotta a Vörösmarty Mihály Általános Iskola

Farkasvermi úti tagiskolánk az elmúlt évben megújulhatott, egyre szebb környezetben várja a tanulókat. Az anyaiskolánk környezete is folyamatosan fejlődik a város vezetésének köszönhetően; elkészült a Bregyó, a Koronás Park, a Csónakázó-tó, megújul a Ligetsor. Ezek mind olyan előnyök, amelyeket az iskolásaink élveznek. Ha a számadatokat nézzük, akkor az utóbbi években Székesfehérvár legdinamikusabban fejlődő iskolájává váltunk. Az évzáró alkalmával a tanév végén kívül ezt is ünnepeljük.” – fogalmazott a tanévzáró ünnepségen Szili Csaba, a Vörösmarty Mihály Általános Iskola igazgatója.

Közös évzárónk helyszíne alkalmas arra, hogy az egész iskolának, év közben is legyen alkalmas helyszíne rendezvényeket tartani. Mindent megteszünk azért, hogy olyan körülményeket teremtsünk, hogy a gyerekek jó szívvel tudjanak ide megérkezni és innen eltávozni. Szeptembertől újra indul a kézműves programunk, az égetőkemencék már rajtra készen állnak, de épületet is építünk hozzá. Szeretnénk még egy nyelvi labort létrehozni, itt van a ritmikus sportgimnasztika városi bázisa és nagyon sokan jönnek ide asztaliteniszezni is a gyerekek közül. Gasztroudvarunk arra is biztosít lehetőséget, hogy osztályok vagy szülők önálló rendezvényeket tartsanak, tehát a közösségépítés kiváló tere lehet.” – mondta el Szigli István, Feketehegy, Szárazrét és Szedreskert önkormányzati képviselője.