-
Nyitott műtermek a Felsővárosban
Nyitott műterem programsorozatot indított a Székesfehérvári Művészek Társasága a Felsővárosi Alkotóházban, a Kertalja utca 8.szám alatt. A látogatók nyomon követhetik a műtárgyak születését a tervezéstől a kivitelezésig. Megismerhetik az ott alkotó képző- és iparművészeket, és az alkotás folyamatát. A Nyitott műterem programsorozat nyitó rendezvényére kedden került sor a Felsővárosi Alkotóházban.
2024.05.14. -
Szerdán hirdetik ki a győzteseket
Május 15-én, szerdán délután kerül sor a Fehérvár épületei fotópályázat ünnepélyes megnyitójára. A helyezettek és a különdíjasok is kihirdetésre kerülnek, az alkotások pedig a Vörösmarty Színház galériájában foglalják el helyüket.
2024.05.14. -
Kamarakoncert a legkisebbekkel
Második alkalommal hívták életre a Hermann László Kamarazene Találkozót. Az eseményen a zeneiskola hat évfolyamán tanuló zenészpalánták léptek zsűri előtt színpadra.
2024.05.14. -
Szimbólumok népzenei világunkban
Új programsorozattal jelentkezett a Szent István Művelődési Ház. Az első előadáson a népzenei kultúra szimbolikáját ismerhették meg az érdeklődők, Móser Zoltán előadásban.
2024.05.14.
Táncról táncra Fehérváron - interaktív témanapot tart az Alba Regia Táncegyüttes
Táncról táncra Fehérváron címmel interaktív témanapot szervez fiataloknak az Alba Regia Táncegyüttes. A szeptember 24-én, csütörtökön 9 órakor kezdődő programot a Művészetek Házában tartják.
2020.09.21. 14:02 |
Az ifjúsági korosztálynak szóló táncpedagógiai és népművészeti programot hirdetett az Alba Regia Táncegyüttes.
A Táncról táncra Fehérváron című interaktív témanap keretében tánc- és zenebemutatóval, hangszerismertetővel, tánctanítással várják az érdeklődőket szeptember 24-én, csütörtökön 9 órától a Művészetek Házába. A színes, táncos bemutatónapon az Alba Regia Táncegyüttes táncosai és a vendégek számára is a talpalávalót a Szedtevette Zenekar húzza majd.
A foglalkozás ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. További információ itt található.