-
Pünkösdi Virágálom
Idén ismét virágkompozíciókat csodálhatunk a belvárosban Pünkösd alkalmából: az Országalma és a Szent István-emlékjel közötti részen hat virágbolt fogja színes-illatos növényekkel elárasztani a belvárost. A Pünkösdi Virágálom május 17-én, pénteken 17:30-kor megnyitó műsorral kezdődik: népdalok, néptáncosai, és galambröptetés lesz a Városház téren.
2024.05.13. -
INTRO/VÉNA
Az improvizáció és a lírai festőiség találkozik Szabó Noémi festőművész INTRO/VÉNA című tárlatában, mely a festészet és a tánc egységét mutatja be. A kiállítást május 14-én, kedden 18.00 órakor nyitják meg a Kortárs Művészeti Fesztiválhoz kapcsolódva.
2024.05.13. -
Nemzetközi kórustalálkozó
Idén is megrendezték a Székesfehérváron a Nemzetközi Kórustalálkozót. A megmétrettetésen a hazaiak mellett a Felvidékről is érkezett kórus.
2024.05.13. -
Emlékhelyek napja Fehérváron
Lovagi táborral, középkori zenével és kézműves foglalkozásokkal is várták egyebek mellett a kilátógatókat az Emlékhelyek napján, Fehérváron.
2024.05.13.
Táncdrámával ünnepelték a közművelődési szakembereket a Vörösmarty Színházban
A közművelődési szakembereket Vargha Tamás országgyűlési képviselő köszöntötte, majd a Fantomfájdalom című táncdrámát láthatták a Székesfehérvári Balett Színház előadásában.
A Nemzeti Művelődési Intézet Fejér Megyei Igazgatóságának szervezésében a Vörösmarty Színházban került sor pénteken a Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Program ünnepélyes zárórendezvényére. A programot 2020. november 1-je és 2021. november 30-a között valósította meg a Nemzeti Művelődési Intézet a magyar kormány által biztosított 5,5 milliárd forintos támogatásnak köszönhetően. Az egyéves program keretében országosan 1718 fő szerzett közművelődési szakember bizonyítványt, ezzel is erősítve az Európában is egyedülálló közművelődési intézményrendszert. A programnak köszönhetően a települések élete közösségeket összetartó szakemberekkel gazdagodott, akik képesek tartalommal megtölteni a művelődés tereit.
Mindennapi munkájukkal támogatták az emberi kapcsolatokat
Köszöntőjében Vargha Tamás országgyűlési képviselő a közművelődési szakemberekhez szólva kiemelte, hogy egymást segítve, támogatva tudjuk tovább építeni a közösségeinket. "Ez az összetartozás a mi városunkban régi, ősi szövetség, amit a város polgárai több mint ezer éve kötöttek. A mi feladatunk, hogy ezt a szövetséget, összetartozást megőrizve adjuk át ennek a közösségnek az értékeit. Önök mindennapi munkájukkal erősítették és támogatták azokat az emberi kapcsolatokat, amelyek az elmúlt másfél, két esztendőben a járvány miatt veszélybe kerültek. Nehéz volt ez az időszak mindenkinek, hiszen csak korlátozásokkal lehetett részt venni közösségi eseményeken. Hálásak vagyunk az Önök munkájáért, hiszen a rendkívüli körülmények ellenére ez a közösség még erősebb lett az Önök által végzett munkának köszönhetően" - fogalmazott köszöntőjében.
A köszöntőt követő ünnepi műsorban a Fantomfájdalom című táncdrámát láthatták a közművelődési szakemberek a Székesfehérvári Balett Színház előadásában.
A József Attila-díjas L. Simon László történetére az Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, Kocsák Tibor szerzett zenét, és a Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus Egerházi Attila, a Székesfehérvári Balett Színház igazgatója készített koreográfiát. A Fantomfájdalom története történelmileg hiteles eseményekre és motívumokra építő fikció, amiben sok valós elem van, s akár meg is történhetett volna. Két fiú kadét iskolában kötött barátságától jutunk el a háború végéig. A táncdráma két olyan fiatal férfi sorsát követi nyomon, akik mind a galíciai, mind az olasz fronton együtt harcoltak. Közben a barátságból rokonság lesz, ugyanis egymás húgait veszik el feleségül.