-
Építik a körforgalmat
2024. május 14-én, keddtől május 18-án, szombatig jelzőőrös forgalomirányítás mellett félpályás korlátozásra kell számítani a Pozsonyi út – Zsolnai út körforgalmú csomópont építéséhez kapcsolódóan. Továbbá május 17-én, pénteken reggel 7.30 órától várhatóan május 18-án, szombaton délutánig, az aszfaltozási munkálatok ideje alatt teljesen lezárják a csomópont Pöstyéni utcai, valamint a Pozsonyi út Nagyszombati út felőli ágát.
2024.05.13. -
Péntektől járható a Budai
A tervezett keddi átadás helyett várhatóan május 10-én, pénteken 13 óra után használhatják ismét az autósok a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakaszát. Jelenleg az aszfaltozás zajlik, majd az útburkolati jelek festése következik.
2024.05.07. -
Képviselői fogadóóra
Májusban is két helyszínen tart fogadóórát dr. Kovács Zsoltné. Az önkormányzati képviselő 8-án, szerdán a Vörösmarty Iskolában, majd 9-én, csütörtökön a Rákóczi Iskolában várja a 2. számú körzetben élőket.
2024.05.06. -
Csőtörés a Budai úton
Csőtörés utáni javítási munkálatok miatt május 3-án, pénteken 11.00 órától előreláthatólag május 7-én, keddig lezárásra kerül a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakasza. A városból kifelé a gépjárműforgalom egy forgalmi sávon biztosított marad.
2024.05.03.
Szúnyogirtás Fehérváron - hétfőn napnyugta után lesz a földi gyérítés
A felhasznált anyag melegvérű állatra és emberre veszélytelen, de kérik, hogy a méhészek tegyék meg a szükséges óvintézkedéseket.
Magyarország Kormánya elrendelte a csípőszúnyogok gyérítését, amelynek koordinálásával a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot bízták meg. A lárvák elleni védekezés földi és légi biológiai módszerekkel, míg a kifejlett szúnyogok elleni kezelések földi kémiai módszerekkel történnek, a szakértők által meghatározott területeken. A kémiai irtás során felhasznált készítmény: Deltasect Plus 1,2 ULV szúnyogirtó szer.
A készítmény a kijuttatott mennyiségben kizárólag az érzékenyebb rovarokat pusztítja el, melegvérű állatokra, emberre nem veszélyes, hatóanyaga néhány óra alatt lebomlik.
A szúnyoggyérítést – ha az időjárás engedi – augusztus 10-én, hétfőn, a napnyugta utáni időszakban végzik el Székesfehérváron.
Ezúton is felhívják a méhészek figyelmét, hogy tegyék meg az ilyenkor szükséges óvintézkedéseket.