-
Építik a körforgalmat
2024. május 14-én, keddtől május 18-án, szombatig jelzőőrös forgalomirányítás mellett félpályás korlátozásra kell számítani a Pozsonyi út – Zsolnai út körforgalmú csomópont építéséhez kapcsolódóan. Továbbá május 17-én, pénteken reggel 7.30 órától várhatóan május 18-án, szombaton délutánig, az aszfaltozási munkálatok ideje alatt teljesen lezárják a csomópont Pöstyéni utcai, valamint a Pozsonyi út Nagyszombati út felőli ágát.
2024.05.13. -
Péntektől járható a Budai
A tervezett keddi átadás helyett várhatóan május 10-én, pénteken 13 óra után használhatják ismét az autósok a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakaszát. Jelenleg az aszfaltozás zajlik, majd az útburkolati jelek festése következik.
2024.05.07. -
Képviselői fogadóóra
Májusban is két helyszínen tart fogadóórát dr. Kovács Zsoltné. Az önkormányzati képviselő 8-án, szerdán a Vörösmarty Iskolában, majd 9-én, csütörtökön a Rákóczi Iskolában várja a 2. számú körzetben élőket.
2024.05.06. -
Csőtörés a Budai úton
Csőtörés utáni javítási munkálatok miatt május 3-án, pénteken 11.00 órától előreláthatólag május 7-én, keddig lezárásra kerül a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakasza. A városból kifelé a gépjárműforgalom egy forgalmi sávon biztosított marad.
2024.05.03.
Szünetel a kölcsönzés a Vörösmarty könyvtár gyermek és központi részlegében
Ma és holnap a Vörösmarty Mihály Könyvtár gyermekkönyvtári részlegében, január 7-én, csütörtökön pedig a Központi Könyvtárban szünetel a kölcsönzés. Január 8-tól, péntektől ismét személyesen vehetik át kért könyveiket az olvasók.
2021.01.06. 15:12 |
Január 6-án, szerdán és január 7-én, csütörtökön technikai okok miatt a gyermekkönyvtári könyvek kölcsönzése szünetel a Vörösmarty Mihály Könyvtárban.
Így ma és holnap nincs lehetőség a könyvek személyes átvételére a Bartók Béla téri épületnél. A könyvtárosok azonban telefonon, e-mailben és az online katalógus alapján továbbra is fogadják a kis olvasók kéréseit, amelyek alapján összeállítják a könyvcsomagokat. A személyes átvételére péntektől, január 8-tól lesz ismét lehetőség.
A Vörösmarty Mihály Könyvtár Központi Könyvtárában január 7-én, csütörtökön szünetel az ablakos könyvkiadás, mert a helyiséget fertőtlenítik. Péntektől azonban a veszélyhelyzet szerinti előírásoknak megfelelően várja tapasztalt olvasóit a Bartók Béla téri bibliotéka.