"Születésnapját" ünnepelte a Szabadművelődés Háza

 Jubileumi ünnepi estet tartottak tegnap a Szabadművelődés Házában, ahol Warvasovszky Tihamér Székesfehérvár polgármestere és Szabó Gábor, a Fejér Megyei Közgyűlés Szabó Gábor Fejér Megyei Közgyűlés elnöke mondott köszöntőt. Ezt követően a Szabadművelődés Háza korábbi igazgatói értékelték az elmúlt évtizedeket: Dr. Szabó Péter, Kovács György és Magyarits András elevenítette fel a múltat majd Tóth László jelenlegi igazgató számolt be a művelődési ház helyzetéről. Az ünnepi műsorban ének és vers produkciók hangzottak el, majd a Péntek 3 Tejátrum és a Szabad Színház előadása következett.

2005.04.01. 12:09 |

 Jubileumi ünnepi estet tartottak tegnap a Szabadművelődés Házában, ahol Warvasovszky Tihamér Székesfehérvár polgármestere és Szabó Gábor, a Fejér Megyei Közgyűlés Szabó Gábor Fejér Megyei Közgyűlés elnöke mondott köszöntőt. Ezt követően a Szabadművelődés Háza korábbi igazgatói értékelték az elmúlt évtizedeket: Dr. Szabó Péter, Kovács György és Magyarits András elevenítette fel a múltat majd Tóth László jelenlegi igazgató számolt be a művelődési ház helyzetéről. Az ünnepi műsorban ének és vers produkciók hangzottak el, majd a Péntek 3 Tejátrum és a Szabad Színház előadása következett.

A Szabadművelődés Házában nyílt nappal és ünnepi esttel emlékeztek meg a ház 30 éves fennállásáról. Bemutatkoztak a  működő kulturális csoportok, az ünnepi esten pedig ének, vers és színjáték is szerepelt. De nem csak a különböző kulturális csoportok tartottak bemutatót repertoárjukból: a Szabadművelődés Háza és korábbi nevén Velinszky László Ifjúsági és Úttörőház korábbi igazgatói is emlékeztek.
Rafaili Stavri által előadott Bánk Bán opera részlettel kezdetét vette az elmúlt 30 évnek emléket állító esti programsorozat, amelynek a tóparton épült kulturális központ kamaraterme szolgált helyszínéül. Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármestere ünnepi köszöntő beszédjét követően az önkormányzat és a fehérvári polgárok nevében díszoklevelet nyújtott át Tóth Lászlónak, az intézmény jelenlegi igazgatójának. A következőkben Szabó Gábor, a Megyei Közgyűlés elnöke mondott beszédet. A kultura és a ház barátjaként méltatta a volt igazgatók munkáját, majd a Megyei Önkormányzat nevében nyújtotta át ajándékát az igazgatónak. Nagy Judit, az est háziasszonya és a Színtér egyesület vezetője olvasta fel Szűcs Sándornak, a Tóparti gimnázium igazgatójának köszöntő levelét.
A Fejér Megyei Kor-társ Nyugdíjas Ki-Mit-Tud díjazottja, Rencz Gézáné kedves előadása után, Nagy Judit olvasta fel Balázs Gyula festőművész alkalomhoz írt versét. A szintén Nyugdíjas Ki-Mit-Tud díjazott Sági Jánosné által előadott opera részletet követően, a művelődési ház korábbi igazgatói tartották meg ünnepi köszöntőjüket.
Elsőnek Szabó Péter, az akkor még Velinszky László Ifjúsági és Úttörőház egykori igazgatója tartotta meg köszöntőjét. Nosztalgikus hangulatban beszélt az igazgatóként eltöltött éveiről: „Bár nincs lakásom Fehérváron, de van egy ház, amit magaménak is érezhetek...”
Kovács György, aki 1975-től kezdve négy éven át volt az intézmény igazgatója, főként a házban megrendezett eseményekre emlékezett szívesen, külön kiemelve a kéthetente megtartott jazz klubbot.

Az épület történetében a leghosszabb ideig Magyarics András töltötte be az igazgatói posztot, 1979-től egészen 2003-ig. Beszédében külön kiemelte, hogy kinevezésekor mindenek előtt Szabó Péter személyisége vonzotta ide. A volt igazgató köszöntőjében felhívta a publikum figyelmét, hogy a Szabadművelődés Háza nem csak kulturális központként funkcionált régebben. „A ház kifutópálya volt sok tehetséges fiatalnak.” Megemlítette az 1983-ban elindult Városvédő Mozgalmat, ami nélkül nem került volna kereszt Fehérvár Országalmájára.

A Szabadszínház rövid színpadi előadását követően Tóth László tartotta meg ünnepi köszönőjét, hogy elmondhassa, miért is van a Szabadművelődés Háza. „Talán ez maga a szabadművelődés. Nálunk nyitva az ajtó, ha akarsz, gyere be.” Az est ünnepi műsorait a Péntek 13 Tejátrum előadása zárta, ami után az Albatross Jazz & Blues band szórakoztatta a vendégeket.