-
Újra Kortárs Fesztivál
A Kortárs Művészeti Fesztivál szervezőit is megtréfálta a péntek délutáni időjárás, így a programsorozat megnyitóját a Csónakázó-tó partjáról a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ épületébe költöztették. A hirtelen jött jégeső közepette köszöntötte Lehrner Zsolt alpolgármester a résztvevőket.
2024.05.17. -
Rajzfilmek állami gondozottaknak
Állami gondoskodásban – otthonban és családban – élő gyermekek részére tart ingyenes filmvetítést a tapsi.hu – Lapu Bt. csapata május 25-én. A Szent István Művelődési Házban 11 órától Dargay Attila: Az erdő kapitánya, 15 órától Ternovszky Béla: Macskafogó meséjét láthatják a kicsik és nagyok.
2024.05.17. -
Parnasszus kortárs apostolai
Shakespeare kicsit másként. Az Igézőben Takács Tamás vendége volt Fazekas Sándor, aki újra fordította Shakespeare 154 szonettjét.
2024.05.17. -
40 év a népzenében
Ünnepelt a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium. Az iskola egykori és jelenlegi diákjai a Szent István Művelődési Házban köszöntötték az intézmény születésének 40. évfordulóját.
2024.05.17.
Szóval győzni - tizenkét fiatal került a döntőbe
A Prosperis Alba Kutatóközpont Nonprofit Kft. megbízásából immár második alkalommal hirdette meg a város kommunikációs bajnokságát a Fehérvári Programszervező Kft.
A verseny olyan közösséget, kihívást és fejlődési lehetőséget biztosít a jelentkezők számára, amely túlmutat egy kommunikációs verseny keretein: a szervezők nem titkolt célja, hogy az önkifejezésre, kommunikációra és marketingre fogékony, 10–13. évfolyamos fiatalokat a pályaválasztás, a továbbtanulás vagy a munkavállalás során felmerülő kihívásokban is segítse. Az idei versenyre 65 fiatal – 36 fiú és 29 lány – nevezett Fejér megye 17 középfokú oktatási intézményéből, főként Székesfehérvárról.
A bajnokság válogatóját csütörtökön tartották a Hiemer-házban, a jelentkezőket a mentorok hallgatták meg.
Dr. Ignácz Adrienn pszichológus, Bakonyi István irodalomtörténész, Kozáry Ferenc színművész és Töll Konrád kommunikációs munkatárs a jó kommunikációs adottságok mellett figyelte a fiatalok mondanivalójának mélységét, a személyiséget, az érdeklődési kört és a világlátást. Ezenkívül fontos szempontok voltak az oldottság, a derű és az átütő erő, amivel majd a döntő zsűrijét és az ott jelenlévő közönséget is meg kell fogniuk. A mentorok döntése alapján a Székesfehérvár kommunikációs bajnoka címért Árgyelán Ádám, Balla Dávid, Bencze Zoltán, Bíró Gergő Zalán, Bodonyi Dániel, Henyecz Noémi, Kanczler Viktória, Kertész Mátyás, Kiss Bálint, Léhner Boglárka Bianka, Őrsi Csenge és Zoltán László Gáspár szállhat ringbe.A válogatón több tavalyi döntős is jelen volt, akik a jelentkezőket fogadták és a szervezők munkáját segítették. A diákok jelentős része egyébként arról beszélt a mentoroknak, hogy sok jót hallottak a tavalyi bajnokságról a tavalyi versenyzőktől, ezért is jelentkeztek a Szóval győznire.
A kommunikációs bajnokság februárban a mentornapokkal folytatódik, ahol a válogató zsűritagjain kívül még Azurák Csaba riporter, műsorvezető segíti a felkészülést: összesen hat alkalomból álló tematikus képzés vár majd a döntősökre. A március 18-i döntőben a diákoknak rövid felszólalást kell majd előadniuk, interjúhelyzetben kell helyt állniuk, továbbá kommentálniuk kell egy videót, ami rögtönzési képességeket igényel.