Szoros meccs, egygólos Volán-vereség Linzben

A Salzburg legyőzése után az újabb bravúr nem jött össze a Fehérvár AV19-nek. A Linz vendégeként is szoros meccset jászott Benoit Laporte csapata, a végén hajtott az egyeníltésért, de a pénteki egygólos győzelmet most egygólos vereség követte.
2017.10.01. 20:47 |
Szoros meccs, egygólos Volán-vereség Linzben

A Linz a dobogón állt a forduló előtt, de csak két ponttal volt több a neve mögött a rendkívül szoros bajnokságban, mint a Volánnak. Vagyis egy győzelemmel előzhetett volna a Fehérvár, erre még két harmad után is megvolt minden esélye. Az elsőben egyik csapat sem tudott betalálni, a másodikban a Linz szerzett vezetést. A jó szezont futó Szabó Dániel góljával postafordultával jött a válasz, a döntés tehét az utolsó játékrészre maradt. Sőt, annak is a végére, mert már csak hét perc volt vissza, amikor a hazaiak ismét gólt ütöttek, és mivel négy perccel később is betaláltak, úgy tűnt, eldőlt a meccs. Csakhogy a Salzburg ellen duplázó Music erre a meccsre is tartrogatott egy gólt, az utolsó percen belül szépített. Ekkor emberelőnyben volt a Volán, de csak mert a kapuból Rajna lekorcsolyázott - a meccsen ugyanis nem állítottak ki linzi játékost. Nem maradt idő többre, kikapott a Volán, amivel visszacsúszott az utolsó helyre, de a hétvégi két mérkőzés alapján nem kell szégyenkeznie.

Linz - Fehérvár AV19 3-2 (0-0, 1-1, 2-1)

Gl.: Lebler, Moderer, Hofer, illetve Szabó D., Music.