-
Építik a körforgalmat
2024. május 14-én, keddtől május 18-án, szombatig jelzőőrös forgalomirányítás mellett félpályás korlátozásra kell számítani a Pozsonyi út – Zsolnai út körforgalmú csomópont építéséhez kapcsolódóan. Továbbá május 17-én, pénteken reggel 7.30 órától várhatóan május 18-án, szombaton délutánig, az aszfaltozási munkálatok ideje alatt teljesen lezárják a csomópont Pöstyéni utcai, valamint a Pozsonyi út Nagyszombati út felőli ágát.
2024.05.13. -
Péntektől járható a Budai
A tervezett keddi átadás helyett várhatóan május 10-én, pénteken 13 óra után használhatják ismét az autósok a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakaszát. Jelenleg az aszfaltozás zajlik, majd az útburkolati jelek festése következik.
2024.05.07. -
Képviselői fogadóóra
Májusban is két helyszínen tart fogadóórát dr. Kovács Zsoltné. Az önkormányzati képviselő 8-án, szerdán a Vörösmarty Iskolában, majd 9-én, csütörtökön a Rákóczi Iskolában várja a 2. számú körzetben élőket.
2024.05.06. -
Csőtörés a Budai úton
Csőtörés utáni javítási munkálatok miatt május 3-án, pénteken 11.00 órától előreláthatólag május 7-én, keddig lezárásra kerül a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakasza. A városból kifelé a gépjárműforgalom egy forgalmi sávon biztosított marad.
2024.05.03.
Szombati lezárások a rali miatt - 16:51-kor kezdődik a fehérvári szuperspeciál
A Székesfehérvár-Veszprém Rallye futamairól itt olvashat bővebben! - MŰSORFÜZET
A fehérvári szuperspecial 16:51-kor kezdődik!
Tájékoztatják a lakosokat és a közlekedőket, hogy július 17-én, szombaton rendezik a Székesfehérvár-Veszprém Rally fehérvári szuperspeciál szakaszát – a verseny idején az érintett területeket kordonokkal zárják le. A forgalomkorlátozás érinti:
- a Csíkvári utat a Homoksor csatlakozástól a Vásártérig (6-22 óra között);
- a Vásártér területét;
- a Palotai utat a György Oszkár tértől a Selyem utcáig (12-22 óra között).
A forgalomkorlátozások miatt az autóbuszok terelőútvonalon közlekednek, az alábbiak szerint:
1. a rendezvényterületen (Csíkvári út, a Homoksor csatlakozástól a Vásártérig)
üzemkezdettől üzemzárásig
- az „1”-es jelzésű helyi autóbuszjáratok mindkét irányba
a Csíkvári út – Homoksor – Batthyány utca terelőútvonalon közlekednek.
Kimaradt megállóhely: Stadion.
A megállóhely helyett ideiglenes megállóhely kerül kijelölésre a Homoksoron.
A városból kifelé közlekedő autóbuszok számára a Homoksor 45-46. sz ház előtt.
A városközpont irányába közlekedő autóbuszok számára a Homoksor és Dr. Serényi Antal u. csatlakozás előtt (Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. kerítése oldalában).
A városközpont irányába lévő Segesvári u. elnevezésű megállóhely ideiglenesen a Szent Kristóf templom (Batthyány u. 4. sz.) elé kerül áthelyezésre.
FIGYELEM! A járatok további útvonala 10 órától a Palotai út forgalomkorlátozása miatt is módosul!
2. A Szuperspeciál szakaszon (Palotai út, a György Oszkár tér és a Selyem utca között)
10 órától üzemzárásig
- a forgalomkorlátozásban érintett ORSZÁGOS és REGIONÁLIS autóbuszjáratok az alábbi terelőútvonalon közlekednek:
Várpalota irányába/irányából közlekedő járatok terelőútvonala:
Selyem u. – Horog u. – Kelemen Béla u.
Kimaradt megállóhely: Szent Gellért u. (csak az Autóbusz-állomás irányába közlekedő járatok esetében) Ideiglenes megállóhely a Kelemen Béla utcában a zöldségbolttal szemben.
Mór-, valamint Zámoly irányába/irányából közlekedő járatok terelőútvonala:
Autóbusz-állomás – Budai út – Várkörút
Lovasberény irányába közlekedő járatok terelőútvonala
Autóbusz-állomás – Budai út – Várkörút – Szekfű Gy. u.
A Lovasberény irányából közlekedő regionális autóbuszjáratok terelőútvonala:
Berényi út – Széna tér – Rákóczi u. – Várkörút – Budai út – Autóbusz-állomás
Kimaradt megállóhely: Székesfehérvár, II. Rákóczi isk. (csak Lovasberény irányából)
A forgalomkorlátozásban érintett HELYI autóbuszjáratok az alábbi terelőútvonalon közlekednek:
„4”, „6”, „6A, „7”, „63”-as jelzésű autóbuszjáratok módosított útvonala mindkét irányban:
Palotai út – Selyem u. – Horog u. – Kelemen B. u. – Palotai út
Kimaradt megállóhelyek: György Oszkár tér; Szent Gellért u. (az Autóbusz-állomás irányába közlekedő járatok esetében).
Ideiglenes megállóhely kerül kialakításra a Kelemen Béla utcában, a zöldségbolttal szemben.
Az autóbuszjáratok a terelőútvonalon rendszeresített további megállóhelyeken nem állnak meg.
„8” és „18”-as jelzésű autóbuszjáratok módosított útvonala mindkét irányban:
Palotai út – Selyem u. – Horog u. – Kelemen B. u. – Mészöly G. u. – Liget sor
Kimaradt megállóhelyek: György Oszkár tér, Halász utca, Szabadságharcos út (18-as járatok esetén)
Szent Gellért utca (8-as járatok esetén)
Ideiglenes megállóhely kerül kialakításra a Kelemen Béla utcában a 8-as számú járatok számára, a zöldségbolttal szemben.
Az autóbuszjáratok a terelőútvonalon rendszeresített további megállóhelyeken nem állnak meg.
„1”, „10”, „17”, „26” jelzésű autóbuszjáratok módosított útvonala mindkét irányban:
Palotai út – Selyem u. – Horog u. – Kelemen B. u. – Mészöly G. u. – Szabadságharcos út
Kimaradt megállóhely: György Oszkár tér, Halász utca (a 17-es járatok esetében)
Ideiglenes megállóhely kerül kialakításra a Kelemen Béla utcában, a zöldségbolttal szemben.
Az autóbuszjáratok a Mészöly Géza utcai Uszoda megállóhelyet kivéve a terelőútvonalon rendszeresített további megállóhelyeken nem állnak meg.
„16”-os jelzésű autóbuszjáratok módosított útvonala:
Börgönd irányába közlekedő járatok:
Halász u. – Horog u. – Kelemen B. u. – Mészöly G. u. – Szabadságharcos út
Csapó u. irányába közlekedő járatok:
Szabadságharcos út – Mészöly G. u. – Kelemen B. u. – Horog u. – Selyem u.
Az autóbuszjáratok a szupermarket előtti, Fehér Palota irányába néző kocsiállásáról indulnak.
Kimaradt megállóhelyek: György Oszkár tér, Halász utca
Ideiglenes megállóhely kerül kialakításra a Kelemen Béla utcában, a zöldségbolttal szemben.
Az autóbuszjáratok a Mészöly Géza utcai Uszoda megállóhelyet kivéve a terelőútvonalon rendszeresített további megállóhelyeken nem állnak meg.
„17A” jelzésű autóbuszjáratok módosított útvonala Csapó utca irányában:
Palotai út – Halász utca
A Selyem utcában ideiglenes leszállóhely kerül kijelölésre a murvás parkoló oldalában, a jelenlegi indulóállomásokkal szemben.
A verseny 16.40 órától várhatóan 18.40 óráig tart. Kérik a lakosok és a közlekedők türelmét, megértését, körültekintését!