-
Építik a körforgalmat
2024. május 14-én, keddtől május 18-án, szombatig jelzőőrös forgalomirányítás mellett félpályás korlátozásra kell számítani a Pozsonyi út – Zsolnai út körforgalmú csomópont építéséhez kapcsolódóan. Továbbá május 17-én, pénteken reggel 7.30 órától várhatóan május 18-án, szombaton délutánig, az aszfaltozási munkálatok ideje alatt teljesen lezárják a csomópont Pöstyéni utcai, valamint a Pozsonyi út Nagyszombati út felőli ágát.
2024.05.13. -
Péntektől járható a Budai
A tervezett keddi átadás helyett várhatóan május 10-én, pénteken 13 óra után használhatják ismét az autósok a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakaszát. Jelenleg az aszfaltozás zajlik, majd az útburkolati jelek festése következik.
2024.05.07. -
Képviselői fogadóóra
Májusban is két helyszínen tart fogadóórát dr. Kovács Zsoltné. Az önkormányzati képviselő 8-án, szerdán a Vörösmarty Iskolában, majd 9-én, csütörtökön a Rákóczi Iskolában várja a 2. számú körzetben élőket.
2024.05.06. -
Csőtörés a Budai úton
Csőtörés utáni javítási munkálatok miatt május 3-án, pénteken 11.00 órától előreláthatólag május 7-én, keddig lezárásra kerül a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakasza. A városból kifelé a gépjárműforgalom egy forgalmi sávon biztosított marad.
2024.05.03.
Szombati menetrenddel, de kiegészítő és mentesítő járatokkal közlekedik a Volánbusz
A helyi autóbuszjáratoknál a lecsökkent utasforgalom miatt a szabadnapokra érvényes menetrend lépett életbe a munkanapokra vonatkozóan is. A műszakváltáskor elvégzett számlálásokat követően a Volánbusz és az Önkormányzat szakemberei azt a döntést hozták, hogy – ahol szükséges – mentesítő és rásegítő járatok indításával, illetve néhány vonalon a munkanapokra korábban megszokott rend szerinti járatindítással egészítik ki az érvényben lévő menetrendet, kiszolgálva a nagy munkáltatókhoz dolgozni járók igényeit.
A munkanapokon is a megszokott munkanapi menetrend szerint közlekednek a továbbiakban:
a 13G, 13Y, 15Y, 16 és 26A járatok.
A 15-ös járat útvonalán a Csapó utcából 05.25 órakor és 13.25 órakor kettő autóbusz indul, amelyek közül az egyik az Angol utca megállóig, a másik az Amerikai fasor fordulóig közlekedik. A 21.25 órakor induló autóbusz az Amerikai fasor fordulóig közlekedik. Az Amerikai fasor fordulóból 06.08, 14.08, valamint 22.08 órakor indul autóbusz, a rásegítő járat az Angol utca megállóhelyről 06.10 órakor és 14.10 órakor indul.
A 15Y járat esetében a menetrendben 15.10 órára kiírt Csapó utca felé közlekedő járat a jelen helyzetben 5 perccel később, 15.15 órakor indul és 15.20 órakor érinti a Sóstói bevásárlóközpontot.
A 26A járat Jancsár utcából 05.25 órakor, 13.25 órakor és 21.25 órakor induló járatai esetében egy időben kettő autóbusz indul. A Kassai utca/Nagyszombati utca megállóból 06.10 órakor és 14.10 órakor indul új járat, 22.10 órakor ezen az útvonalon is kettő autóbusz indul.
A lakosságnak segítenek a munkahelyekre eljutás, illetve a hazaút tervezésében a Google útvonaltervező vagy a Moovit alkalmazások: ezekkel már most tervezhetőek az útvonalak a március 30-tól érvényes menetrendre. Az alkalmazások valamennyi lehetőséget megmutatják, az esetleges átszállások, gyaloglás és menetidő tekintetében.
Kérik a lakosságot, hogy a járványügyi intézkedéseket betartva, körültekintően tervezzék meg utazásaikat, használjanak egyéni védőeszközöket, valamint az egészségmegóvás és zsúfoltság elkerülése érdekében vegyék igénybe a rásegítő járatokat is.