-
Felújították a hadisírokat
A Szentlélek katonatemetőben lévő magyar hadisírok felirata újult meg a Magyar Honvédség és a hagyományőrző civil szervezetek összefogásának köszönhetően. Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 6. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda koordinálásával, a fehérvári helyőrségben szolgáló parancsnokságok önkéntes katonái, valamint az Árpádban és a Hunyadian tanuló kadétok a héten 345 egyéni sírtáblán festették újra a feliratokat.
2024.05.20. -
Elhunyt dr. Cseh József
Elhunyt Székesfehérvár Pro Civitate díjjal kitüntetett polgára, dr. Cseh József. A szülész-nőgyőgyász, onkológus főorvos több mint harminc évvel ezelőtt hozta létre az onkológiai fekvőbetegosztályt a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban.
2024.05.20. -
Pünkösdi Virágálom
Idén is virág kompozíciók díszítik a belvárost. A Pünkösdi Virágálom felhívás keretében hat virágbolt alkotására szavazhatnak a fehérváriak.
2024.05.20. -
Belvárosi piknik
Szombat délután tartották a Belvárosi pikniket is. A pünkösdi virágkompoziciók közelében számos játékot próbálhattak ki a gyerekek és a Városháza előtti terület színpadként funkcionált a piknik idején, itt felléptek a néptáncosok, a Pitypang zenekar és Gájer Bálint is.
2024.05.20.
Szociális támogatásokról és ellátásokról szervez tájékoztatót a SZÉNA Egyesület
Az Európai Unió támogatásával és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával megvalósuló "Mindenünk a család" című projekt keretében szervez ingyenes tájékoztatókat a SZÉNA Egyesület január 16-án és január 17-én. A programokkal azoknak szeretnének segítséget nyújtani, akik munkanélküliek, vagy csak váltani szeretnének és fontolgatják a vállalkozóvá válást, valamint szeretnének többet megtudni a szociális támogatásokról és ellátásokról.
2013.01.16. 08:37 |

Január 16-án 15.30-tól Kincses Zsolt Dávid, a székesfehérvári Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Iroda vezetője nyújt tájékoztatást arról, hogy milyen változásokra lehet számítani a járások kialakításával Székesfehérváron.
Január 17-én 9.00-kor Bácskai Zsuzsanna, a Székesfehérvári vállalkozónői klub nagykövete osztja meg tapasztalatait az önfoglalkoztatóvá válással kapcsolatban és segíti a résztvevőket abban, hogy megfelelő döntést hozhassanak további szakmai pályafutásukkal kapcsolatban.
A tájékoztatók helyszíne a Balatoni út 8. szám alatt található Civil Műhely lesz. További információ kérhető a SZÉNA irodájában, a 22/952-743-as telefonszámon, illetve a szena@szena.hu e-mail címen.