-
Építik a körforgalmat
2024. május 14-én, keddtől május 18-án, szombatig jelzőőrös forgalomirányítás mellett félpályás korlátozásra kell számítani a Pozsonyi út – Zsolnai út körforgalmú csomópont építéséhez kapcsolódóan. Továbbá május 17-én, pénteken reggel 7.30 órától várhatóan május 18-án, szombaton délutánig, az aszfaltozási munkálatok ideje alatt teljesen lezárják a csomópont Pöstyéni utcai, valamint a Pozsonyi út Nagyszombati út felőli ágát.
2024.05.13. -
Péntektől járható a Budai
A tervezett keddi átadás helyett várhatóan május 10-én, pénteken 13 óra után használhatják ismét az autósok a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakaszát. Jelenleg az aszfaltozás zajlik, majd az útburkolati jelek festése következik.
2024.05.07. -
Képviselői fogadóóra
Májusban is két helyszínen tart fogadóórát dr. Kovács Zsoltné. Az önkormányzati képviselő 8-án, szerdán a Vörösmarty Iskolában, majd 9-én, csütörtökön a Rákóczi Iskolában várja a 2. számú körzetben élőket.
2024.05.06. -
Csőtörés a Budai úton
Csőtörés utáni javítási munkálatok miatt május 3-án, pénteken 11.00 órától előreláthatólag május 7-én, keddig lezárásra kerül a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakasza. A városból kifelé a gépjárműforgalom egy forgalmi sávon biztosított marad.
2024.05.03.
Szerdától újabb forgalomkorlátozás lesz a Budai út – Lövölde út – Gáz utca csomópontban
Folyamatosan zajlik a Budai út felújítása: szerdán a harmadik üteméhez érkezik a Budai út – Lövölde út – Gáz utca csomópontban a víziközművek építése.
Augusztus 4-én 7 órától a kereszteződésben forgalomkorlátozást vezetnek be: megszűnik a Budai útról, valamint a Gáz utcából a Lövölde út irányában történő kanyarodás, haladás lehetősége.
A korlátozások miatt a Vasútállomás irányába haladó 31/E és 34-es jelű autóbuszjáratok a Budai út – Deák Ferenc utca – Béke tér terelőútvonalon közlekednek, és a terelőútvonalon rendszeresített megállóhelyeken megállnak. Mindkét járat esetében kimarad a Lövölde út elnevezésű megállóhely; kimarad továbbá a Lövölde utcai gyorsétterem előtti Gáz utca/Budai út megállóhely is, helyette a könyvtár előtti kocsiállásban állnak meg a buszok.
A csomópont többi ágán az eredeti forgalmi rendnek megfelelően zajlik a közlekedés, a Budai út további szakaszán a korábban bevezetett forgalmi rend alapján a gépjárműforgalom egy-egy sávra korlátozódik. Kérik a lakosok és a gépjárművezetők megértését, türelmét és körültekintését úti céljaik megtervezésénél.