Szépen szerepeltek a Vörösmartys diákok a faipari szakmai versenyen

A Soproni Egyetem Simonyi Károly Kara októberben ötödik alkalommal rendezte meg a Meghívásos Faipari Szakmai Versenyt. Az egyetem csapatával együtt 11 csapat indult a megmérettetésen, köztük két csapattal a Vörösmarty Mihály Technikum és Szakképző Iskola.
2020.10.22. 09:24 |
Szépen szerepeltek a Vörösmartys diákok a faipari szakmai versenyen

A kétnapos szakmai rendezvényen a fiatalok elméleti és gyakorlati tudásukról adtak számot.

A nyitórendezvényt követően a versenyzők egy órát kaptak az írásbeli feladatsor megoldására. Ezt követően pedig négy helyszínen, 10-10 percben kellett gyakorlatias elméleti feladatokat megoldani és szakszerűen előadni: fel kellett ismerniük egy korszerű nyílászáró szerelvényeit, és annak szerelését, működését kellett elmagyarázniuk, majd faipari megmunkáló szerszámok ismeretéről-, fafajok felismeréséről-, valamint ragasztóanyag-ismeretből is bizonyítaniuk kellett hozzáértésüket.

Az elméleti feladatokkal párhuzamosan elkezdődött a gyakorlati feladat kivitelezése is. A mezőny erős volt, egyetemisták és technikusok is részt vettek a versenyen. A Vörösmartysok a 4. és 10. helyezést érték el.

Fehérvári színes

  1. Családi nap Palotavárosban

    A Palotavárosi tavaknál folytatódik a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ városrészi piknikjeinek sora: június 1-jén, szombaton 15 órától az itteni sport- és szabadidőközpontba várják kikapcsolódásra a családokat. Exatlon-pálya, lézerharc és darts foci a füves területen, mesejáték, operettcsokor és könnyűzenei koncert a színpadon – mindenki találhat kedvére valót az ingyenes esemény kínálatában.

    2024.05.30.
  2. Borsófesztivál - még lehet jelentkezni

    Idén már a kilencedik Borsófesztivált rendezi meg a Székesfehérvári Kertbarát Egyesület és a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ. A hagyományos közösségi esemény helyszíne ebben az évben is a Közösségi Központ – Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvar, időpontja június 15., szombat. Az eseményre június 10-ig lehet jelentkezni.

    2024.05.30.
  3. Kerművészeti napok a kastélyban

    A Károlyi József Alapítvány idén május 31. és június 2. között már 20. alkalommal rendezi meg az Európai Dísznövény és Kertművészeti Napokat a Fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban. Idei, kiemelt téma a füves- és sziklakertek, labirintusok és útvesztők, valamint a fenntartható fejlődés és az arborétumok. Több program várja a gyerekeket a parkban és a felújított, egykori istállóban kialakított látogatóközpontban is. 

    2024.05.30.
  4. Face and Soul Arcklinika

    Új szolgáltatással gazdagodott Székesfehérvár Belvárosa. A Face and Soul Arcklinika hivatalosan is megnyitotta kapuit a Fő utcán. A dr. Jenei András fogszakorvos és dr. Szabó Szilárd plasztikai sebész vezetésével, az orvostudomány és az esztétika találkozásából született klinika szakemberei a felmerülő problémákra komplex megoldást és élményt nyújtanak a hozzájuk fordulókhoz.

    2024.05.29.