-
Építik a körforgalmat
2024. május 14-én, keddtől május 18-án, szombatig jelzőőrös forgalomirányítás mellett félpályás korlátozásra kell számítani a Pozsonyi út – Zsolnai út körforgalmú csomópont építéséhez kapcsolódóan. Továbbá május 17-én, pénteken reggel 7.30 órától várhatóan május 18-án, szombaton délutánig, az aszfaltozási munkálatok ideje alatt teljesen lezárják a csomópont Pöstyéni utcai, valamint a Pozsonyi út Nagyszombati út felőli ágát.
2024.05.13. -
Péntektől járható a Budai
A tervezett keddi átadás helyett várhatóan május 10-én, pénteken 13 óra után használhatják ismét az autósok a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakaszát. Jelenleg az aszfaltozás zajlik, majd az útburkolati jelek festése következik.
2024.05.07. -
Képviselői fogadóóra
Májusban is két helyszínen tart fogadóórát dr. Kovács Zsoltné. Az önkormányzati képviselő 8-án, szerdán a Vörösmarty Iskolában, majd 9-én, csütörtökön a Rákóczi Iskolában várja a 2. számú körzetben élőket.
2024.05.06. -
Csőtörés a Budai úton
Csőtörés utáni javítási munkálatok miatt május 3-án, pénteken 11.00 órától előreláthatólag május 7-én, keddig lezárásra kerül a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakasza. A városból kifelé a gépjárműforgalom egy forgalmi sávon biztosított marad.
2024.05.03.
Szemétszállítás az ünnepek alatt - itt a Deponia menetrendje a hosszú hétvégére
Augusztus 20-án csütörtökön és augusztus 21-én pénteken a hulladékszállítás változatlan, a Deponia arra kéri a lakosokat, hogy edényeiket reggel 6 óráig helyezzék ki. A Székesfehérvár- Csala Pénzverővölgyi hulladéklerakó augusztus 20-án csütörtökön és augusztus 21-én pénteken zárva tart.
Augusztus 29-én, szombaton az áthelyezett munkanapon a Deponia hulladékszállítást nem végez!
A cég ügyfélszolgálati irodái augusztus 20-án csütörtök ön és augusztus 21-én pénteken zárva tartanak, ugyanígy zárva lesznek az áthelyezett munkanapon, augusztus 29-én szombaton is.
A Palotai úti hulladékudvar augusztus 20-án csütörtökön és augusztus 21-én pénteken ZÁRVA tart. Az áthelyezett munkanapon, augusztus 29-én szombat 8:00 – 12:00 között tartanak nyitva.
A Székesfehérvár- Csala Pénzverővölgyi hulladéklerakó augusztus 20-án csütörtökön és augusztus 21-én pénteken zárva tart. Az áthelyezett munkanapon – 2020. augusztus 29. szombat - technikai okok miatt zárva lesznek.
2020. augusztus 20-án, csütörtökön, 2020. augusztus 21-én, pénteken és 2020. augusztus 29-én, szombaton az áthelyezett munkanapon, a Székesfehérvár-Csala Pénzverővölgyi Hulladéklerakón a VESZÉLYES hulladék és FÉM hulladék átvétel (pl. elektronika-, TV-, monitor-, hűtőberendezés, festék, akkumulátor) SZÜNETEL.