-
Élmény a boldog életért
A Gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos György László pénteken Székesfehérváron, az Alba Innovárban találkozott a Salgótarjáni Általános Iskola Petőfi Sándor Tagiskola tizenkét felső tagozatos diákjával, akik mentorok és tanárok kíséretében vettek részt pályaorientációs élményprogramon.
2024.05.10. -
Segítsünk, hogy segíthessenek!
Az év eddigi legnagyobb tartósélelmiszer-gyűjtését rendezi a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és hozzá csatlakozva több fehérvári civil szervezet, illetve intézmény – köztük a Kríziskezelő Központ. A felajánlásokat május 10-én, pénteken és 11-én, szombaton négy helyszínen várják Székesfehérváron.
2024.05.09. -
Több vonat a Balatonhoz
Már az iskolai szünidő kezdete előtt egy hónappal, május 13-tól sűríti a Balatonhoz induló vonatforgalmat és növeli a kerékpárszállítási kapacitásokat a MÁV-Start. A június 21-ig tartó előszezonban már elindulnak a déli parton a kétóránként közlekedő Déli-Parti InterRégió vonatok a Déli pályaudvar és Fonyód, illetve Balatonszentgyörgy között.
2024.05.09. -
Történelemből érettségiznek
Középszinten három órán át, emelt szinten pedig négy órán keresztül írják a diákok a történelem érettségit szerdán. A középszintű töriérettségi első részében a rövid feladatok többek között a kereszténység elterjedésével, a barokk stílussal és az ipari forradalommal foglalkoznak, az esszé témái között az angol alkotmányos monarchia és a második világháború kirobbanása is szerepel.
2024.05.08.
Székesfehérvári motoros halt meg a jótékonysági bemutatón
Motoros bemutató közben meghalt egy székesfehérvári "utcai harcos" motoros Székelyudvarhelyen - közölték szombaton romániai hírforrások. A ProTV román magántelevízió szombat esti híradása szerint a motoros egy harminc éves székesfehérvári lakos.
Motoros bemutató közben meghalt egy székesfehérvári "utcai harcos" motoros Székelyudvarhelyen - közölték szombaton romániai hírforrások. A ProTV román magántelevízió szombat esti híradása szerint a motoros egy harminc éves székesfehérvári lakos.
Pethő Attila, a bemutató egyik szervezője az MTI-nek elmondta: az "utcai harcos" motoros három társával jótékonysági motoros bemutatót tartott a székelyföldi városban, amelyen egy fehérvérűségben szenvedő kilenc esztendős zetelakai kisfiú műtétjére gyűjtöttek. Belépő nem volt, a nézők önkéntesen járulhattak hozzá a műtéthez 20 millió forintos költségéhez.
A bemutató során az éppen egykerekező székesfehérvári férfi motorja a rossz út miatt ledobta a nyeregből motorosát, aki a jármű baloldalán csúszva nem engedte el annak kormányát. Miután a motor az útpadkának ütközött, majd nekirohant egy fának, vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.