Székesfehérvári Királyi Napok - ezek lesznek a pénteki programok

A Székesfehérvári Királyi Napok ünnepélyes megnyitója az Országalmánál lesz pénteken este fél kilenckor. A Városház téren látványos fényjáték is lesz és elkezdődik a Fő utcán a történelmi képregény vetítése is, valamint újdonságként a Bíróság homlokzatán architekturális 3D-s épületvetítésre várják a közönséget. A Zichy színpadon Rock’n’Roll táncház, majd Szalonna és Bandája valamint Ferenczy György és a Pesti Rackák koncertje zárja a nyitónap programjait. 
2018.08.09. 08:12 |

Augusztus 10-én, pénteken kezdődik a város legszebb és legizgalmasabb kulturális fesztiválja, a Szent István ünnepkörhöz kapcsolódó Székesfehérvári Királyi Napok.

Augusztus 10., péntek

20.30 A Székesfehérvári Királyi Napok ünnepélyes megnyitója
Az esemény díszvendége: Aros János, Sárospatak polgármestere
Közreműködik: az Alba Regia Táncegyesület, a Székesfehérvári Balett Színház, a Vox Mirabilis
Kamarakórus (vezényel: Zemlényi Katica), Szirtes Edina Mókus és zenésztársai, a középkori
furulyaegyüttes, a Bandiera zászlóforgatók, valamint a Koronázási Ünnepi Játékok óriásbábjai.
Narrátor: Bonfini szerepében Egyed Attila. Rendező: Majoros Róbert
A Fő utca történelmi fényvetítésének felkapcsolása
Helyszín: Városház tér (Esőhelyszín: Városháza, Díszterem)

21.00–24.00 Mozgó történelmi képregény
Helyszín: Ciszter templom, Szent István Király Múzeum

21.30 3D-s épületvetítés
Zenés architekturális 3D-s épületvetítés a Székesfehérvári Járásbíróság épületén

21.40 Rock’n’roll Táncház
Szalonna és Bandája, valamint Ferenczi György és az Első Pesti Rackák lemezbemutató koncertje
Helyszín: Zichy színpad (Szélsőséges időjárás esetén a program elmarad.)


A Városház téren 20.30-kor a közönség találkozhat a Koronázási Ünnepi Játékok történelmi óriásbábjaival, köztük az idei esztendőben középpontba kerülő II. Andrással és lányával, Szent Erzsébettel. Az ünnepi megnyitón közreműködik Egyed Attila színművész, az Alba Regia Táncegyesület, a Székesfehérvári Balett Színház, a Vox Mirabilis Kamarakórus, Szirtes Edina Mókus és zenésztársai, a középkori furulyaegyüttes és a Bandiera zászlóforgatók. Az ünnepség díszvendége pedig Aros János, Szent Erzsébet szülővárosának, Sárospataknak a polgármestere lesz, a Székesfehérvári Királyi Napokat Cser-Palkovics András polgármester nyitja meg. 

A Városház téri fényjáték és a Fő utca történelmi fényvetítéseinek a felkapcsolásával zárul a megnyitó. A Fő utcán a Képes Krónika ábrái elevenednek meg a falakra vetített képregényben a Ciszterci templom és a Szent István Király Múzeum Rendház homlokzatán, amit Matuz János forgatókönyve alapján Magyarósi Éva grafikus és csapata animált.

A Királyi Napok egy leglátványosabb újdonsága a 21.30-kor kezdődő zenés architekturális 3D-s épületvetítés a Bíróság épületén, ami a panoramikus vetítései által világhírűvé vált Bordos László Zsolt munkája. Az épület architektúrájához igazodó tízperces mapping anyag színes és izgalmas élményt kínál, megmozgatja és át is rendezi a felületeket. Augusztus 11-én (szombaton) és 12-én (vasárnap) 21.00 órától 22.30 óráig félóránként lesz látható a vetítés.

Az estét 21.40-től Szalonna és Bandája valamint Ferenczy György és a Pesti Rackák lemezbemutató koncertje zárja a Zichy színpadon. (Szélsőséges időjárás esetén ez a program elmarad.)

Kultúra

  1. Irodalmi est és sörkóstolás lesz a Fejér Megyei Levéltárban szerdán

    Augusztus 22-én, szerdán 16 órától folytatódik a Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Megyei Levéltárának nyári programsorozata az intézmény udvarán, ahol lesz felolvasás, beszélgetés és sörkóstolás. A vendég az új székesfehérvári sörfőzde, a „972” lesz. Szeretettel várják az érdeklődőket, a belépés ingyenes.

    2018.08.21.
  2. Táncra magyar! - Négy néptáncegyüttes gálájával zárult a Belvárosban a Királyi Napok

    A vajdasági Cirkalom Táncegyüttes, a miskolci Szinva-völgy Táncegyüttes, a salgótarjáni Nógrád Táncegyüttes és az Alba Regia Táncegyüttes műsorával zárult a Székesfehérvári Királyi Napok ünnepi programsorozata a Belvárosban, a „Táncra, magyar!” gálán.

    2018.08.20.
  3. Muzsikaforgatag Szabó Balázs és Bandájával a Királyi Napokon

    Muzsikaforgataggal zárult a Székesfehérvári Királyi Napok koncertsorozata a Zichy színpadon: a magyar népzene, a könnyűzenei műfajok és a klasszikus hangszerelés sajátos világa varázsolta el a közönséget vasárnap este Szabó Balázs és Bandája fellépésén. 

    2018.08.19.
  4. Cento nevezetességeiről nyílt kiállítás a Bory-várban

    Az Öreghegyi Mulatság keretében nyílt meg az a kiállítás, amely Székesfehérvár olasz testvérvárosának legszebb helyeit mutatja be. A tárlatot dr. Cser-Palkovics András polgármester és Simone Maccaferri, Cento alpolgármestere nyitotta meg.

    2018.08.19.

A legszebb pillanatok

Eseménynaptár

2018. Augusztus
h
K
Sze
Cs
P
Szo
V
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Székesfehérvár Topotéka