Székesfehérvár Rallye: Hadik Andrásék győztek a Bajnokok Városában

Nagyon szoros és kemény csatát hozott a Székesfehérvár Rallye második napja. A vasárnapot élről váró Hadik András reggel, az első szakaszt még megnyerte, utána azonban folyamatosan jött rá a címvédő, és bajnoki éllovas Herczig Norbert. Hadik az utolsó, bónuszpontokat is hozó gyorsaságit és ezzel együtt végül a Székesfehérvár Rallye-t is megnyerte!

2017.06.11. 18:36 |
Székesfehérvár Rallye: Hadik Andrásék győztek a Bajnokok Városában

A csákberényi szakasszal indult a vasárnap, a párosokra nyolc gyorsasági és több mint száztíz kilométer vár… Hadik András pedig ott folytatta, ahol szombaton abbahagyta, vagyis hozta a Székesfehérvár Rallye ötödik gyorsaságiját, 4,2 másodpercet adva a második Herczig Norbertnek, így fél percre nőtt kettejük között a különbség. Velenczei Ádám lett harmadik, megelőzve a napot abszolút második helyről kezdő Vincze Ferencet. Turánék autóját megjavították – szombaton a kormányszervóval volt gondjuk – így a két Rangát megelőzve ők jöttek le ötödikként a csákberényi gyorsról.

A hatodik gyorsaságiig kellett várni arra, hogy valaki megtörje Hadikék hegemóniáját: a pusztavámi 16,8 km-en Herczigék voltak a leggyorsabbak. Ezzel pedig 3,3 másodpercet faragtak fél perces hátrányukból a második időt autózó éllovassal szemben. Velenczei ezúttal is bejött Vincze elé, míg a Turán-Farnadi kettős ismét ötödikként zárt, ismét Ranga Péter előtt. Vincze és Herczig között négy másodpercre csökkent a különbség összetettben. Sokat, közel tíz másodpercet hozott Herczig Norbert a második csákberényi gyorson. Hadik András a célban az autóra, egészen pontosan a motorerőre panaszkodott, a reggeli idejéhez képest hat másodperccel ment lassabban. Herczigék mellett Velenczeiék lehetnek még nagyon elégedettek, a Hyundait remekül terelgető duó mindössze 0,5 másodperccel kapott ki a címvédőtől. Hadik elé bejött még Vincze is. Az ötödikként rajtoló, a napot nem igazán jól kezdő Turán Frici dobott nagyot, – úgy tűnik az első szervizben végrehajtott beállítás módosítások meghozták a várt a hatást - 0,4-el megelőzte Hercziget, és behúzta a Székesfehérvár Rallye hetedik gyorsaságiját!

Tovább csökkent a különbség az első három között a nyolcadik, nagyvelegi gyorson. Vincze és Herczig minimális különbséggel zárt, előbbi 0,3 másodperccel ment jobbat. Az élen álló Hadik mindkettejüktől több mint hét másodperccel maradt el. Így összetettben Hadik Andrásék előnye 8,3 másodpercre csökkent Vinczéékkel szemben, de Herczigék is bejöttek tíz másodperc alá. A Székesfehérvár Rallye nyolcadik gyorsaságiját a szerviz után magára találó Turán-Farnadi páros nyerte 0,3-mal!

A Herczig-Bacigál páros megmondta, hogy minden jó körülötte már csak neki kell harciasabbnak lennie, ez úgy tűnik sikerült, gyorsról-gyorsra faragott a hátrányából és a második kör végére csupán hat másodperc volt a hátránya a Fordos riválisához képest. Hadiknak a Fiesta műszaki problémáját valamelyest sikerült az etapon orvosolnia, habár így is kapott 3,8 mp-et a címvédőtől, de mégsem olyan sokat, mint az első-két szakaszon. Vinczéék továbbra is dobogón voltak, azonban egy hellyel lejjebb csúsztak, nem tudni miért, de ez a pusztavámi szakasz nem fekszik a fiatal Skodásnak. A Hyundai-jal a Velenczei-Szedő kettős áll a negyedik helyen, akinek a megfelelő gumiválasztás jelent gondot. Turánék két szakaszgyőzelem után a biztos ötödik pozícióból várják a folytatást.

A csata egyre kiélezettebb lett az ORB élén álló két pilóta között, hiszen igaz csak egy hajszállal, vagyis 0,1 másodperccel, de a címvédő kettős, Herczig-Bacigál gyorsabb volt a Fordos Hadikéknál a tizedik gyorson. A győzelemre éhes Hadik azonban nem hagyta könnyen magát, a szervizben állított autóján, új gumikat tett fel...

Egy gyorsaságival a Székesfehérvár Rallye vége előtt újabb szakaszgyőzelmet zsebelt be a Herczig-Bacigál kettős, azonban a 0,2 másodperces előny most sem volt elegendő arra, hogy átvegye az elsőséget az összetett értékelésben. A Hadik-Kertész páros állt továbbra is az élen, és menetel a rég várt győzelem felé. Őket sorban: Vinczéék, Velenczeiék, Turánék és a Ranga testvérek követték.A Hadik-Kertész kettős rajt-cél győzelmet aratott az Országos Rallye Bajnokság negyedik, székesfehérvári állomásán. Hat szakaszgyőzelemmel és 6,6 másodperces előnnyel zárta a fordos kettős az újabb aszfaltos viadalt. Hadikék minden tőlük telhetőt megtettek, végig kiegyensúlyozott teljesítmény nyújtottak, hogy végre nyerni tudjanak és faragjanak 16 pontos hátrányukból. A címvédő Herczig-Bacigál duó jött be másodikként, az ifjonc Vinczéék harmadikként, Velenczeiék és Turánék előtt.