Székesfehérvár a templomok városa - számtalan rejtett kincs vár még felfedezésre

Tornyai Gábor közvetlensége és emberismerete magával ragadó. Amellett, hogy katolikus pap, még mentálhigiénés szakember is, akihez bátran lehet életvezetési tanácsokért fordulni. Gábor atya nemcsak prédikációiban találta meg a megszólítás lehetőségét, hanem évek óta szerepel a Vörösmarty Rádió műsoraiban is. Emellett igazi lokálpatrióta, aki szereti felfedezni a várost, ahol él.
2019.07.23. 08:16 |
Székesfehérvár a templomok városa - számtalan rejtett kincs vár még felfedezésre

Mit jelent számodra Székesfehérvár?

Fehérvári vagyok, itt születtem. Ez a város az otthonom, abszolút lokálpatrióta vagyok. Noha ez egy „felpumpált” város, rengeteg panellel – ami körülöleli a barokk városmagot –, mégis fel tudom fedezni bennük a szépet. Gyermekkorom meghatározó helye a Palotai úti lakótelep volt: a két tízemeletes háztömb nagy játszótérrel, rengeteg gyerekkel. Ott, a házak között kergetőztünk, bicikliztünk, játszottunk.

Középiskolás koromban sokszor sétáltam haza gyalog. Egyszer éppen az Oskola utcán jártam (már majdnem kiértem a mai Ciszter­c­i Gimnáziumhoz), amikor este hét óra lett, és megszólaltak a harangok: azt a pici, szűk utcát pedig betöltötte a harangzúgás. Hirtelen eltöltött, hogy engem a Jóisten nagyon szeret, s ez egy olyan eufórikus érzés volt, hogy elkezdtem táncolni és pörögni az utcán – szerencsére senki sem járt arra. A Palotai úton hazafelé tartva a Szentháromság temető, a göcsörtös fák és a naplemente hármassága is belém vésődött, azóta is nagyon szeretem ezt a képet.

Székesfehérvárt szokták a templomok városának is nevezni. Milyenek a templomaink?

Fehérváron javarészt klasszikus barokk templomok vannak. Kamaszként a Prohászka-templom volt az anyatemplomom: már ministránsként is szerettem nézegetni a templomhajó oldalán található szentek képeit. Aztán volt, amikor kéthetente beültünk a barátaimmal a felsővárosi Szent Sebestyén-templom sekrestyéjébe, és a kinyitott templomajtón át néztünk be a szentélybe; jó volt imádkozni a csendben. A Jézus Szíve-­templom elkészültekor Magyarország első vasbeton szerkezetű temploma volt. Bory Jenő munkája az a finom mívű, embernagyságú Madonna-szobor is, mely egy falfülkében található, s ha ott járok, mindig megállok előtte. Mint ahogy feltekintve mindig elcsodálkozom a horoszkópos ablakon is…

Nemrég fedeztem fel, hogy a Papi Otthon udvarában is áll egy nagyon szép Mária-szobor; bár ritkán lehet ide bejutni, de érdemes megnézni. A Szemináriumi-templom oltárképe pedig igazán különleges: egy ikon. Szeretem az ikonokat, mert az ikon nemcsak egy kép, ami gyönyörködtet, hanem a mennyország ablaka. Általában a Maulbertsch-képet szokták emlegetni a Szemináriumi-templom kapcsán, de ez a főoltárkép mély, csendes hangulatával különleges atmoszférát teremt. A Bazilikában nagyon szép faragott keresztút van, melyet Búza Barna szobrászművész készített az 50-es években, ha elkészül a székesegyház felújítása, a stáció részeit is érdemes újra felfedezni.

Az Almássy-telepi templom egészen különleges Krisztus király-ábrázolásáról, vagy az otthonom, az Öreghegyi templom Magyarok Nagyasszonyát ábrázoló Bory-képéről, vagy éppen a török erődítményre emlékeztető Szent Donát-kápolna faburkolatáról is érdemes szólni.

A templomokat nem magukért a „templomságukért” szeretem. Van valami: egy pont, egy részlet, ami megragad. A várossal is így vagyok: a részletek összessége adja számomra a városélményt.

Emlékszel-e valami meglepetésre a városban? Vagy minden zegét-zúgát ismered?

Néha turistásat szoktam játszani… Ilyenkor próbálom „idegen” szemmel nézni a várost: vajon mit fényképeznék le? Észreveszek-e valami új részletet? Mások ajánlására fedeztem fel a Rácbányát: a hatalmas sziklatömböt vagy a lépcsősort, ami egy rejtett tóhoz vezet le. A Budai úti református templom háta mögött van, óvják-védik az ott lakók, és rendben tartják. De nagyon szeretem az Árpád Fürdő melletti szép, szecessziós épületet, a Pávás-házat is, melyet a páva gipszreliefjei miatt hívnak így.

Emlékezetes városi rendezvény?

Nagy élmény számomra a Fehérvári Vers­ünnep. Élvezem a zsűriben való létet, Kubik Anna, Závodszky Noémi, Bobory Zoltán és Vakler Lajos társaságát. Tiszteletet érdemel, hogy a fiatalok kiállnak és megmutatják magukat: megtanulnak egy verset, értékkel foglalkoznak – ebből a szempontból mindegy, hogy bejutnak-e a döntőbe vagy sem, ők már nyertek. És mi is, akik ezt a folyamatot végignézhettük. A Versünnep fordulói nyilvános alkalmak, ezért ajánlom mindenkinek, aki szereti a szép verseket, hogy üljön be a nézők közé, és hallgassa meg ezeket a fiatalokat, mert lehet, hogy általuk az esetleg már ismert versek is új értelmet nyerhetnek.

Interjú