Stabil működés az egészségügyben, a kultúrában és a szociális ágazatban

 A 2015-ös költségvetés stabil működést biztosít az egészségügyi, a szociális és a kulturális szektor számára Székesfehérváron. Valamennyi szakterületen rendelkezésre állnak a szükséges pénzügyi források, a mindennapi működés mellett a város jelentős költségeket fordít intézményeinek fejlesztésére, felújítására, bővítésére.
2015.03.05. 13:23 |
A 2015-ös költségvetés stabil működést biztosít az egészségügyi, a szociális és a kulturális szektor számára Székesfehérváron. Valamennyi szakterületen rendelkezésre állnak a szükséges pénzügyi források, a mindennapi működés mellett a város jelentős költségeket fordít intézményeinek fejlesztésére, felújítására, bővítésére.
Brájer Éva alpolgármester elmondta, hogy a 2015-ös büdzsében a háziorvosok támogatására körzetenként egyszeri, bruttó százezer forint áll rendelkezésre, melyet Székesfehérváron 58 egészségügyi szolgáltató vehet igénybe.
Az önkormányzat idén is kiemelt figyelmet fordít a prevencióra. A Humán Szolgáltató Intézet szervezésében, az eddig megszokott magas színvonalon folytatódnak az egészségügyi szűrőprogramok. A városrészenként megrendezett, hagyományos szűrőnapokkal ismét igyekeznek könnyen elérhetővé tenni az ingyenes vizsgálatokat. Óriási volt az érdeklődés a tavaly februárban, a Vodafone Sportcentrumban megrendezett „Váljék egészségünkre!” című, nagyszabású szűrőnap iránt, így a programra idén is sor kerül a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház és a Fehérvári Programszervező Kft. együttműködésében. Folytatódik idén az orvosi rendelők felújításra indított program Székesfehérváron. Nyáron kezdődik a Mészöly Géza utcai rendelő akadálymentesítése, a munkálatokra mintegy 40 millió forintot költenek. A költségvetés tartalmazza továbbá az Esze Tamás utcai rendelő nyílászáróinak cseréjét, homlokzatának és vizesblokkjainak felújítását 12 millió forintból.

Komoly építkezés kezdődik a Maroshegyi Óvodában is, ahol két új csoportszobát fognak kialakítani a férőhelyek számának jelentős növelése céljából.
Fontos beruházások zajlanak idén több székesfehérvári bölcsődében is. Brájer Éva hangsúlyozta: „A 8. számú, tóvárosi intézményben olyan főzőkonyhát alakítunk ki, ahol a speciális étkeztetést igénylő székesfehérvári bölcsődés és óvodás gyermekeket tudják ellátni saját készítésű étellel. A korábbi években a Fejér Megyei Szent György Kórház biztosította a szolgáltatást. Az új beruházás megnyugtatóan, biztonságosan rendezi kifejezetten a kisgyermekek ellátását oly módon, hogy nemcsak ebédet, hanem tízórait és uzsonnát is készítenek számukra, jelentően megkönnyítve ezzel a szülők kötelezettségeit. Önkormányzatunk a többletfeladat ellátáshoz biztosítja a szükséges dolgozói státuszt is.” A 3. számú, Kígyó utcai bölcsőde tetőfelújítására és nyílászáróinak cseréjére 18-18 millió forint áll rendelkezésre a 2015-ös költségvetésben. Az Integrált Településfejlesztési Stratégia keretében tervezik továbbá a bölcsődei férőhelyek növelését, illetve az önkormányzat számít a bölcsődei és a szociális ágazatban dolgozók bérrendezésére is állami finanszírozásban.

A KÉPES program keretén belül tavaly is megannyi óvodai vizesblokk újult meg.
A szociális területen is terveznek beruházásokat, tető-, kémény- és vizesblokk-felújítást, valamint nyílászáró cseréket. Az Egyesített Szociális Intézménynél közel 100 milliós beruházással számolnak. Ugyancsak jelentős összeget, közel 400 millió forintot költenek a város iskoláinak renoválására. Több intézményben okozott rendkívüli helyzetet a tanévkezdéskor tapasztalt, nagymértékű beázás, ezért az önkormányzat külön figyelmet fordít a tetők szigetelésére. Brájer Éva hangsúlyozta: „Összességében elmondható, hogy az iskolák sajnos nincsenek jó állapotban. Különösen nagy kihívást jelentenek a 70-es években készült, CLASP rendszerű, mára elavult épületek, melyek a vártnál sokkal hamarabb mentek tönkre egyes régi típusú iskolaépületekhez képest. Ugyanez jellemző az óvodákra is, ahol a tavalyi évről áthúzódó beruházásként tetőfelújítások és nyílászárócserék lesznek 2015-ben is.” Folytatódik a vállalati, önkormányzati és civil szektor összefogásán alapuló KÉPES-program mintegy 40 millió forintos költséggel. Idén a Tolnai úti óvoda és Sziget utcai Tagintézménye vizesblokkjai újulnak meg. Idén is megrendezik a hagyományos nyári táborokat, a Bregyó Sportcentrumban zajló Napraforgó Városi Napközis Tábort és a Velencei-tavi ifjúsági tábort, melyek fejlesztésére összesen 8 millió forint szerepel a Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. üzleti tervében. A táborokban az előző évekhez hasonlóan idén is minőségi kikapcsolódást ígérő szabadidős programokkal várják a Székesfehérváron tanuló gyerekeket.
A kiemelt városi rendezvények lebonyolítására az önkormányzata megalapította a Fehérvári Programszervező Kft-t, amely több célt is szolgál. Átláthatóbbá kívánják tenni a programokra fordított forrásokat, és amennyiben a cég sikeresen működik, a későbbiekben kiléphet a piacra is. Bevétel termelésével rásegíthetnek arra a költségvetési forrásra, melyet eddig közpénzből finanszírozott a város a rendezvényekre. „A Fehérvári Programszervező Kft. szakmai kollektívája a biztosíték arra, hogy az előző évek minőségi színvonalának megfelelően lépjünk idén is a közönség elé. A város kulturális intézményei a cég együttműködő partnereiként továbbra is hatékonyan részt vesznek a programok lebonyolításában.” – mondta az alpolgármester, majd hozzátette: már ez a cég bonyolítja a március 15-i nemzeti ünnephez kötődő városi programokat, és összesen közel 30 kiemelt városi rendezvényt szervez 2015-ben, melyek struktúrájában nem lesz változás a tavalyi évhez képest. Az egyes városrészek számára kiemelten fontos saját programok továbbra is megmaradnak.
Székesfehérvár kulturális életében jelentős előrelépést hozott az Alba Regia Szimfonikus Zenekar önálló intézménnyé alakulása 2015-től. „A város büszke lehet arra, hogy hosszú évek várakozása után megalapította az új intézményt, amely ezentúl biztonságos, jogilag rendezett keretek között működhet a zeneszerető közönség nagy örömére.” - hangsúlyozta Brájer Éva. Az újjászervezés induló költsége 80 millió forint, ezen felül a város biztosítja a forrást a zenekar elhelyezésére, próbatermének kialakítására és fenntartására. Az önálló intézménnyé alakulás az eszköz annak a nemes célnak a megvalósítására, hogy az Alba Regia Szimfonikus Zenekar minősített zenekarrá váljon ifj. Major István vezetésével a következő esztendőkben.
„A Vörösmarty Színház sikertörténete Székesfehérvárnak. A teátrum dr. Szikora János igazgatása óta nagyon magas szakmai színvonalat ért el, melyet az idei évadban értékesített 16.000 bérlet is hűen tükröz. Egyre többen látogatják a színházat nemcsak Székesfehérvárról, hanem a környező településekről, megyékből és a fővárosból is.” - emelte ki Székesfehérvár alpolgármestere. A teátrum komoly, összetett gazdálkodását 2015-től a Székesfehérvári Intézményfenntartó Központ látja el, ami biztonságot, átláthatóságot garantál a minőségi művészi munka érdekében.
 
A költségvetésben biztosítják továbbá a városi fenntartású kulturális intézmények - művelődési házak, könyvtárak, múzeumok - és a közművelődés területén tevékenykedő civil szervezetek - kórusok, zenekarok, színházi egyesületek - működési forrását. Székesfehérvár önkormányzata idén is támogatja a Szent István Király Múzeumot egy kiemelt kiállítás megrendezésében. Az intézmény, valamint a Városi Képtár – Deák Gyűjtemény és az Egyházmegyei Múzeum közösen dolgoznak az évenként egyszeri fehérvári művészkiállítás megrendezésén, melynek szakmai előkészítése már elkezdődött. Folytatódnak továbbá a tanárok és diákok körében igen kedvelt Városházi Történelemórák. A nem önkormányzati fenntartású intézményeket – a Gárdonyi Géza Művelődési Házat, az KÖFÉM Művelődési Házat, a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házat és az Aranybulla Könyvtár Alapítványt – a korábbi évekhez hasonlóan támogatják. Továbbá rendelkezésre állnak a pénzügyi alapok a kulturális, a sport- és egészségügyi célokat támogató pályázatok támogatására a Humán Közszolgálati Szakbizottság döntése nyomán. Folytatódnak az emléktábla-avatások is, idén Pesovár Ferenc néprajz-, néptánc- és népzenekutató előtt tiszteleg a város egy emléktábla elhelyezésével.
 
A Székesfehérvári Turisztikai Kft. 53 millió forintos működési költségét idén is biztosítja a város. A Tourinform Irodán keresztül szeretnék a városba érkező vendégeket minél több hasznos információval ellátni, és bővíteni kívánják a Fehérvári Ajándékbolt kínálatát is.
 
Brájer Éva a költségvetést összegezve hangsúlyozta: „Meglehetősen nehéz feladat előre átlátni, és megtervezni egy teljes esztendőt. Éppen ezért fontos, hogy a város közel 6 milliárd forintos tartalékkal számol, melyből szükség esetén fedezni tudjuk az előre nem látható kiadásokat is.”