Simán nyert Újpesten a Videoton, és tartja a lépést a Honvéddal

Nego, Stopira, és Scsepovics góljaival magabiztosan fektette két vállra a fővárosban az Újpestet a Videoton. 3-0-ás sikerével a fehérvári alakulat továbbra is azonos pontszámmal áll az NBI-et több győzelmének köszönhetően vezető Honvéddal.

2017.05.13. 22:31 |
Simán nyert Újpesten a Videoton, és tartja a lépést a Honvéddal

Győzelmi kényszer alatt lépett pályára Újpesten a Videoton FC, miután Honvéd a délután hazai pályán legyőzte a kiesés elől menekül MTK-t. Ennek megfelelően hamar, az első helyzetét kihasználva került előnybe a Vidi. A 14. percben balról érkezett beadás az újpesti tizenhatoson belülre, a hazai védők nem tudtak felszabadítani, a labda Negót találta meg, aki öt méterről a rövid alsóba lőtt.

Két perccel később mát kettő volt közte: Lazovics szöglete után Stopira bólintott az újpesti kapuba. A 28. percben megpecsételődött a fővárosiak sorsa, Diarra utolsó emberként buktatta a gólhelyzetben lévő Lazovicsot, villant is – teljesen jogosan – a piros lap. Még a szünet előtt meglőtte a harmadikat a Vidi, Stopira beadása után röviden szabadítottak fel az újpesti védők, Scsepovics pedig tizenöt méterről nagy gólt lőtt Banai kapujába. A fordulás után ugyan akadt helyzet itt is, ott is, de az eredmény már nem változott. Két körrel a vége előtt a Videoton és Honvéd egyaránt 59 ponttal áll.

Újpest – Videoton FC 0-3 (0-3)
Gólszerzők: Nego, Stopira, Scsepovics.