-
Felújították a hadisírokat
A Szentlélek katonatemetőben lévő magyar hadisírok felirata újult meg a Magyar Honvédség és a hagyományőrző civil szervezetek összefogásának köszönhetően. Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 6. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda koordinálásával, a fehérvári helyőrségben szolgáló parancsnokságok önkéntes katonái, valamint az Árpádban és a Hunyadian tanuló kadétok a héten 345 egyéni sírtáblán festették újra a feliratokat.
2024.05.20. -
Elhunyt dr. Cseh József
Elhunyt Székesfehérvár Pro Civitate díjjal kitüntetett polgára, dr. Cseh József. A szülész-nőgyőgyász, onkológus főorvos több mint harminc évvel ezelőtt hozta létre az onkológiai fekvőbetegosztályt a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban.
2024.05.20. -
Vármegyenap Móron
Mór adott otthont a Fejér Vármegyei Önkormányzat legnagyobb ünnepének idén. A Vármegyenapon ünnepi közgyűlést tartottak, ahol átadták az önkormányzat kitüntetéseit.
2024.05.17. -
A Vöröskereszt világnapját ünnepelték
Május 8-a a Vöröskereszt Világnapja, május 16-án pedig a Magyar Vöröskereszt megalakulását ünnepeljük. A Világnaphoz kapcsolódóan ünnepséget rendezett a Fejér Vármegyei Szervezet.
2024.05.17.
Sikeres és eredményes intézményfejlesztés a Székesfehérvári Szakképzési Centrumban
A fejlesztés célja a korai iskolaelhagyás mérséklése, a lemorzsolódás csökkentése volt az SZFSZC 11 tagintézményében.
A pályázat megvalósításakor kiemelt szerepet kapott az infrastrukturális fejlesztés, a pedagógus továbbképzése és a pedagógusok módszertani megújulása, komplex pályaorientációs program kidolgozása és működtetése. 20 tanulócsoportban 280, lemorzsolódással veszélyeztetett diák fejlesztése valósult meg, 20 pedagógus vezetésével. A 30 órása akkreditált módszertani pedagógus továbbképzéseket 120 pedagógus teljesítette sikeresen. A projekt keretében 3 db új tananyag került kidolgozásra és bevezetésre. A komplex pályázati projektnek köszönhetően készült el Digitális Közösségi Alkotóműhely. A pályázati tevékenységeknek köszönhetően a 11 tagintézményben összesen 2 %-kal csökkent a középfokú végzettség nélküli tanulói jogviszony megszűnések száma.
A Székesfehérvári Szakképzési Centrum a pályázat fizikai zárását követő 5 éves fenntartási időszakban vállalja, hogy a sikeresen bevezetett programokat, módszertanokat, kialakított jó gyakorlatokat megőrzi és továbbra is alkalmazza. A projektről bővebb információt a http://www.ginop623.szfszc.hu/portal oldalon olvashatnak.