-
Felújították a hadisírokat
A Szentlélek katonatemetőben lévő magyar hadisírok felirata újult meg a Magyar Honvédség és a hagyományőrző civil szervezetek összefogásának köszönhetően. Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 6. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda koordinálásával, a fehérvári helyőrségben szolgáló parancsnokságok önkéntes katonái, valamint az Árpádban és a Hunyadian tanuló kadétok a héten 345 egyéni sírtáblán festették újra a feliratokat.
2024.05.20. -
Elhunyt dr. Cseh József
Elhunyt Székesfehérvár Pro Civitate díjjal kitüntetett polgára, dr. Cseh József. A szülész-nőgyőgyász, onkológus főorvos több mint harminc évvel ezelőtt hozta létre az onkológiai fekvőbetegosztályt a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban.
2024.05.20. -
Vármegyenap Móron
Mór adott otthont a Fejér Vármegyei Önkormányzat legnagyobb ünnepének idén. A Vármegyenapon ünnepi közgyűlést tartottak, ahol átadták az önkormányzat kitüntetéseit.
2024.05.17. -
A Vöröskereszt világnapját ünnepelték
Május 8-a a Vöröskereszt Világnapja, május 16-án pedig a Magyar Vöröskereszt megalakulását ünnepeljük. A Világnaphoz kapcsolódóan ünnepséget rendezett a Fejér Vármegyei Szervezet.
2024.05.17.
Selmeci hagyományok szerint búcsúztak a földmérők
Idén is a selmeci diákhagyományokat követve búcsúztak iskolájuktól és a várostól a végzős földmérők.
“Bízom és remélem, hogy ez nem egy örök búcsú” - kezdte beszédét dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere. Aki beszédében méltatta a selmeci hagyományokat, valamint az azt felvállaló Óbudai Egyetemet és a továbbéléséhez nélkülözhetetlen diákokat. “Most ott van önökben, szívükben, lelkükben nagyon sok élmény, érték, amit az elmúlt években kaptak, egymással megéltek. Ezt vigyék tovább, az emberi kapcsolatokkal, barátságokkal, mert ez örök, és örökre ideköti önöket most már Székesfehérvárhoz.”
“Egy olyan egyetemet végeztek el, amely mindamellett, hogy a selmeci hagyományokat is továbbviszi, egy értéket és egy gondolkodásmódot is adott önöknek” - fogalmazott Prof. Dr. Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora.
A valétálók nevében Lanszki Loránd búcsúzott a várostól és társaitól, majd egy utolsót kortyoltak az évfolyamkorsóból, mielőtt összetörték és minden végzős hallgató eltett egy-egy darabkát emlékül. Zárásként az alsóbb évfolyamos diákok jelképesen “kirúgták” a valétálókat a városból.