-
Parkőrök Fehérváron
A Városgondnokság tavasz eleje óta fokozatosan vezette be a köztisztasági tevékenységébe a parkőri szolgálatot. Több helyszínen: a Zichy ligetben, a Rózsaligetben, a Jávor Ottó téren, továbbá a Halesz parkban, valamint a Palotavárosi szabadidőparkban, váltott műszakban összesen hat ember dolgozik parkőrként.
2024.05.17. -
Segítség az induláshoz
A város Önkormányzata által indított gyermekvédelmi, gyermekjóléti és szociális program keretében bérlakással segítik a Városgondnokságnál dolgozó Fernandez-Radics Dávid életkezdését, aki 18 évesen a Befogadlak Baptista Gyermekotthonból költözik át a Mura utcai lakásba.
2024.05.17. -
Virágos Székesfehérvár 2024.
Több mint négyezren pályáztak sikeresen és vesznek részt a Virágos Székesfehérvárért programban. Idén is négy kategóriában indulhattak a fehérváriak, akik a virágcsomagok mellett esővízgyűjtőre, valamint komposztálóra is benyújthatták igényüket. A családi házak kertjeiben használt eszközöket követően, csütörtökön megkezdődött a virágcsomagok kiosztása az Oázis Kertészetben.
2024.05.16. -
Görög táncház szombaton
Görög táncházat rendeznek május 18-án, szombaton 15.00 órai kezdettel a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban. A programon a Sirtaki Tánccsoport oktatja a lépéseket, és fontos információ, hogy nem szükséges párban érkezni.
2024.05.16.
Ruhatár-felújítás - ruhabörze lesz a Prohászka templom közösségi termében
Október 19-én, szombaton 8-12 óráig ruhabörze lesz a Prohászka templom közösségi termében, ahol mindenkinek segítenek felújítani ruhatárát. Adományokat is szívesen fogadnak.
2019.10.15. 10:33 |