-
Állatbarát Olvasó
Az Állatbarát Olvasó Kihívás májusi kiemelt olvasmánya a Balogh Boglárka és Bedő Orsolya által jegyzett Az orrszarvúk hajnala. A kötet, mely a 2017-ben Ruandában elhunyt Gyöngyi Krisztián életét mutatja be, elérhető a Vörösmarty Mihály Könyvtár Felnőtt kölcsönző részlegén.
2024.05.22. -
A „Pro Theatro” díjra várják a javaslatokat
Május 31-ig várják a javaslatokat a „Pro Theatro Civitatis Albae Regalis” díj adományozására. A díj a fehérvári színházi életben tevékenykedő természetes személynek, társulatnak, csoportnak vagy közösségnek adományozható munkássága elismeréseként. A jelöltre bármely természetes vagy jogi személy javaslatot tehet.
2024.05.22. -
Húsz éves a katolikus rádió
Húsz évvel ezelőtt indult el a Magyar Katolikus Rádió. Pünkösd hétfőn imanapot és szentmisét tartottak a "Jó hír" hordozóiért Bodajkon, a Mindenkor Segítő Szűz Mária Kegyhelyen.
2024.05.21. -
Átlépésben
Rendhagyó színházi esttel köszöntötték a Kortárs Művészeti Feszitválra látogatókat a tóparton. Ács Dominika, Dobri Dániel és Nagy Péter, Hamvas Béla mélyenszántó írásainak tolmácsolásával, fuvolával és kortárs zenével várta közönségét.
2024.05.21.
Római kori átkokkal, babonákkal zárul pénteken az izgalmas múzeumi előadás-sorozat
A mágia az események befolyásolásának varázslatos „művészete”, amely egyidős az emberiséggel. A római császárkorban korábban nem látott mértékű kereslet mutatkozott azon praktikák iránt, melyekről úgy hitték, hogy velük befolyásolni tudják a természetfölötti erőket, a történéseket. Erről tanúskodnak az ólomlemezekre vésett átoktáblák vagy varázstáblák, melyekből több is előkerült magyarországi régészeti feltárásokon.
A Szent István Király Múzeum előadás-sorozatának záró programján megtudhatjuk, hogy pontosan mitől féltek a római korban, és hogyan védekeztek az átkok ellen.
Az előadás augusztus 13-án, pénteken 19 órakor kezdődik az Új Magyar Képtárban, ahol Kiss Alexandra régész, muzeológus és Agócs Nándor PhD történész, muzeológus számít az érdeklődők figyelmére. A belépés díjtalan, szeretettel várnak minden érdeklődőt!