Robbanás rázta meg a Városháza két épületét - nem történt személyi sérülés

Vélhetőleg egy, az Arany János utcában a földben futó elektromos vezetékben történt elektromos detonáció során keletkezett légnyomás okozott robbanást a Polgármesteri Hivatal épületében pénteken reggel nyolc óra után néhány perccel. A hivatalban tartózkodó 280 fő rövid idő alatt elhagyta az épületet, személyi sérülés nem történt. Dr. Cser-Palkovics András polgármester ezúton is köszöni a tűzoltók, a rendőrök és a kárelhárításban résztvevők munkáját!
2017.12.01. 13:22 |
Robbanás rázta meg a Városháza két épületét - nem történt személyi sérülés

Egy robbanás szakította félbe a székesfehérvári képviselőtestület munkáját pénteken reggel. A Városházán történt robbanás és erőteljes füst miatt riasztották a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot negyed kilenckor. A Műveletirányítási Ügyelet Székesfehérvárról három gépjárműfecskendőt és a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálatot riasztotta a helyszínre. A székesfehérvári hivatásos tűzoltók a kiérkezést követően a két épületből álló Polgármesteri Hivatal mind két épületének alagsori helyiségeit, pincéit átvizsgálták. A katasztrófavédelem szóvivője Szabó-Bisztricz Anett tájékoztatása szerint az egyik épület pincéje füsttel telítődött. A székesfehérvári tűzoltók a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat irányítása mellett az áramszolgáltató bevonásával keresték a robbanás lehetséges okait.

A tűzoltók kiérkezésére az épületben tartózkodó 280 embert már kikísérték, személyi sérülés nem történt. Az elsődleges helyszíni adatok alapján a Polgármesteri Hivatal két épülete között futó utca földalatti elektromos vezetékében keletkezett kisebb tűz, és a csővezetéken keresztül a keletkező légnyomás jutott be az épületekbe, valamint a füst is a csővezetéken keresztül jutott az épület felsőbb szintjeire. A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzvizsgálati eljárás keretében vizsgálja a tűz robbanás keletkezési okait, körülményeit.

„A legfontosabb, hogy nem történt személyi sérülés!” – hangsúlyozta dr. Cser-Palkovics András. Mint mondta, a nagy erejű robbanást követően komoly füst alakult ki az épületen belül, a Díszterem melletti átrium üvegteteje teljesen összetört és lezuhant, de szerencsére az alatta elhelyezett Szent Korona, Országalma és koromázási kard hiteles másolatai – a vitrinnek hála - nem sérültek meg. A takarítást és kárfelmérést követően kezdődhetnek el a helyreállítási munkák.

Képek: Katasztrófavédelem

A polgármester a veszélyhelyzet elhárítását követően példaértékűnek nevezte, hogy Székesfehérvár képviselőtestülete, a közgyűlésre érkezett vendégek és a Városháza dolgozói fegyelmezetten, a lehető legrövidebb időn belül elhagyták az épületet. Megköszönte a tűzoltók, katasztrófavédők és rendőrök munkáját, akik pillanatok alatt a helyszínen voltak, az alapvizsgálatokat elvégezték, a közvetlen veszélyhelyzetet elhárították. A kárfelmérés és a Városháza felújítása is meg fog történni – erősítette meg dr. Cser-Palkovics András.

Közlemények

  1. Áprilisban lesz az óvodai beíratkozás

    Április 22-én, hétfőn, április 23-án, kedden és április 24-én, szerdán lesz az óvodai beiratkozás a 2024/2025-ös nevelési évre Székesfehérváron, az önkormányzati fenntartású intézményekben. Azokat a gyerekeket kell beíratni, akik 2024. augusztus 31-ig betöltik a harmadik életévüket.

    2024.04.18.
  2. Kijutás az Alba Arénába

    Elkészült és kétnapos programsorozattal nyitja meg kapuit az Alba Aréna. A családokat megszólító közösségi programok kísérik majd a magyar és a norvég jégkorongválogatott mérkőzéseit április 19-én és 20-án, így érdemes már korábban kiérkezni – kapunyitás 16.30 órakor lesz. A belépőjegyek gyorsan elfogytak, így várhatóan mindkét napon közel hatezer ember előtt zajlanak majd a meccsek.

    2024.04.17.
  3. Így kérhető a fűtés folytatása

    Április 15-e hivatalosan a fűtési idény végét jelzi, amikor az időjárás alakulásától függetlenül, a helyi önkormányzati rendelet értelmében a SZÉPHŐ Zrt. városszerte leállítja a szolgáltatást a távhős otthonokban. A fűtés azonban ha a lakók szeretnék folytatható, ezt az igényt a közös képviselő jelzi a szolgáltató felé.

    2024.04.16.
  4. Búcsúzunk Dr. Kerkayné Dr. Czvikli Máriától

    A napokban vettek búcsút szerettei és tisztelői Dr. Kerkayné Dr. Czvikli Máriától. A Doktornő hosszú évtizedeken keresztül a Szent György Kórházban, majd a székesfehérvári Polgármesteri Hivatalban és a Humán Szolgáltató Intézet kötelékében végezte gyógyítói, orvosi hivatását. Távozása fájdalmas veszteség a helyi közösség életében.

    2024.04.15.