Rendkívüli ülést tartott Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlése

 A Vörösmarty Színház igazgatói posztjára beérkezett pályázatokról, a Belváros forgalmi rendjéről és az Állami Számvevőszék Székesfehérvárról kiadott jelentéséről, illetve az ezzel kapcsolatban megfogalmazott intézkedésekről is tárgyaltak a képviselők január 27-én. A Vörösmarty Színház igazgatói posztjával kapcsolatos pályázati eljárás eredménytelenül zárult, míg a Belváros forgalmi rendjéről szóló rendelet kapcsán olyan módosítást eszközölt a képviselőtestület, hogy a bérleteket 75%-os kedvezménnyel vásárolhatják meg a közfeladatot ellátó szervezetek.
2012.01.27. 11:17 |
 A Vörösmarty Színház igazgatói posztjára beérkezett pályázatokról, a Belváros forgalmi rendjéről és az Állami Számvevőszék Székesfehérvárról kiadott jelentéséről, illetve az ezzel kapcsolatban megfogalmazott intézkedésekről is tárgyaltak a képviselők január 27-én. A Vörösmarty Színház igazgatói posztjával kapcsolatos pályázati eljárás eredménytelenül zárult, míg a Belváros forgalmi rendjéről szóló rendelet kapcsán olyan módosítást eszközölt a képviselőtestület, hogy a bérleteket 75%-os kedvezménnyel vásárolhatják meg a közfeladatot ellátó szervezetek.
 
 Elsőként az Állami Számvevőszék Székesfehérvárról szóló jelentéséről tárgyaltak a képviselők, amely megállapítja, hogy a város önkormányzatának pénzügyi egyensúlya rövid- és középtávon biztosított, ám annak hosszú távú megőrzésére az önkormányzatnak fel kell készülnie. dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere szerint büszke lehet a város az eredményeire. Knizse Gyula képviselő a jelentés kapcsán kiemelte, hogy Székesfehérvár gazdaságilag erős város volt és az is marad a jövőben is. Égi Tamás alpolgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy a sajtó az ország gazdaságilag legjobban működő városai között említi Fehérvárt, a három legjobban teljesítő város közé sorolva. A jelentést és az intézkedési tervet egyhangúlag fogadta el a képviselőtestület.
 
 A Belváros forgalmi rendjéről szóló előterjesztés kapcsán Székesfehérvár Megyei Jogú Város Jegyzője azt emelte ki, hogy a Belvárosban dolgozó köztisztviselőknek szeretnének kedvezményes lehetőséget teremteni a parkolásra, ugyanis a korábbi rendelet csak a teljesárú ( 90 ezer forintos) és a lakossági (770 forintos) bérlet vásárlására adott lehetőséget. A képviselők elfogadták azt az előterjesztést, hogy a közfeladatot ellátó szervezetek tulajdonukban, üzemeltetésükben lévő autókra 75%-os kedvezménnyel vásárolhatnak parkolóbérletet minden fizető zónába és a belvárosba.
 
 Eredménytelenül zárult a Vörösmarty Színház igazgatói munkakörének betöltésére kiírt pályázat. A részletekről közleményben számolt be Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata. Buch Tibor 6 nem szavazatot és 14 tartózkodást, Frigyesi András 2 nem szavazatot és 18 tartózkodást, Harsányi Gábor 9 nemet és 11 tartózkodást, Kiss László 2 nemet és 18 tartózkodást, Kuna Károly 5 igen szavazatot, 2 nemet és 12 tartózkodást, Pesty-Nagy Katalin 1 igen szavazatot, 10 nemet és 9 tartózkodást, Szűcs Gábor 12 nemet és 8 tartózkodást, Teklesz Zsuzsanna pedig 3 igen szavazatot, 2 nemet és 15 tartózkodást könyvelhetett el.
 
Székesfehérvár polgármestere a közgyűlést követően csalódottságának adott hangot. „Méltánytalannak tartom azt az eljárást, ami heteken keresztül zajlott. Szerintem a kialakult helyzet arról is szól, hogy a közgyűlés részben nem tartja eredménytelennek az elmúlt félév munkáját és tekintettel arra, hogy visszalépett az a pályázó, aki ezt megszemélyesítette, ez is oka lehet annak, hogy nem született döntés.Másrészt bizonyos lépésekkel elbizonytalanítottak egyes pályázókat: ez nem helyes a kultúrában, nem helyes egy város vonatkozásában. A város azt is szerette volna jelezni, hogy a fehérvári kérdések a jövőben is Fehérváron fognak eldőlni.” - mondta dr. Cser-Palkovics András.