Rendkívüli Közgyűlés - egyhangú támogatás a Szociális város-rehabilitáció a Szárazréten pályázat benyújtásához

 Néhány olyan döntést kellett hoznia a közgyűlésnek melyek nem tűrtek halasztást – mondta a rendkívüli ülés elején a város polgármestere. A képviselőtestület a Szociális város-rehabilitáció Szárazréten című pályázat benyújtásáról is határozott. Ez a projekt tartalmazza az óvoda felújítását, egy játszópark illetve egy szociális otthon megépítését és útfelújítást is, ami 8-9 utca rekonstrukcióját jelenti. Amennyiben a város önkormányzata a nyer a pályázaton, akkor mintegy 1.2 milliárd forintos beruházás indulhat el.
2012.08.27. 16:39 |
 Néhány olyan döntést kellett hoznia a közgyűlésnek melyek nem tűrtek halasztást – mondta a rendkívüli ülés elején a város polgármestere.
 Közgyűlés összesen hárommillió Forint támogatást biztosít az Albatrosz Repülő Egyesület részére a „Társadalmi kapcsolatok kiadásai” elnevezésű költségvetési sor előirányzatának terhére. A szervezet a 2012. szeptemberében megrendezésre kerülő Börgöndi Repülőnap költségeihez kérte a támogatást.
 
  A képviselőtestület a Szociális város-rehabilitáció Szárazréten című pályázat benyújtásáról is határozott. A pályázat nagyban támaszkodik a korábbi tervekre. Korábban Székesfehérvár határidőben benyújtotta a pályázatát a város azonban akkor elhalasztották a döntést. Szigli István hozzászólásában megköszönte a város polgármesterének és a Polgármesteri Hivatal szakembereinek, hogy eljutott oda a pályázati anyag, hogy be lehet nyújtani. Kiemelte, hogy jelentős lépés lesz az óvoda felújítása, a játszópark illetve a szociális otthon megépülése és az útfelújítást, ami 8-9 utca rekonstrukcióját jelenti. A tervek szerint pedig térfigyelő kamerákat is szerelnek fel a környéken. Amennyiben a város önkormányzata a nyer a pályázaton, akkor mintegy 1.2 milliárd forintos beruházás indulhat el – mondta a város polgármestere. A pályázatot kedden ismerteti részletesen a város polgármestere és a terület önkormányzati képviselője. A pályázat később került kiírásra a vártnál.
 
 Együttműködési megállapodásról is határoztak a képviselők: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tájékoztatta az önkormányzatot, hogy a „Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése” című KDOP-2.1.1-D-12. kódjelű pályázat keretében a Fehérvácsurgói Károlyi Kastély turisztikai fejlesztése, a látogatószám növelése érdekében a jelenlegi ún. „mosóház”-ból fogadóépületet kívánnak kialakítani. A pályázat pozitív elbírálása érdekében mind a Károlyi József Alapítvány, mind pedig az MNV Zrt. kezdeményezte együttműködési megállapodás megkötését, melyet támogattak a képviselők.