-
Élmény a boldog életért
A Gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos György László pénteken Székesfehérváron, az Alba Innovárban találkozott a Salgótarjáni Általános Iskola Petőfi Sándor Tagiskola tizenkét felső tagozatos diákjával, akik mentorok és tanárok kíséretében vettek részt pályaorientációs élményprogramon.
2024.05.10. -
Segítsünk, hogy segíthessenek!
Az év eddigi legnagyobb tartósélelmiszer-gyűjtését rendezi a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és hozzá csatlakozva több fehérvári civil szervezet, illetve intézmény – köztük a Kríziskezelő Központ. A felajánlásokat május 10-én, pénteken és 11-én, szombaton négy helyszínen várják Székesfehérváron.
2024.05.09. -
Több vonat a Balatonhoz
Már az iskolai szünidő kezdete előtt egy hónappal, május 13-tól sűríti a Balatonhoz induló vonatforgalmat és növeli a kerékpárszállítási kapacitásokat a MÁV-Start. A június 21-ig tartó előszezonban már elindulnak a déli parton a kétóránként közlekedő Déli-Parti InterRégió vonatok a Déli pályaudvar és Fonyód, illetve Balatonszentgyörgy között.
2024.05.09. -
Történelemből érettségiznek
Középszinten három órán át, emelt szinten pedig négy órán keresztül írják a diákok a történelem érettségit szerdán. A középszintű töriérettségi első részében a rövid feladatok többek között a kereszténység elterjedésével, a barokk stílussal és az ipari forradalommal foglalkoznak, az esszé témái között az angol alkotmányos monarchia és a második világháború kirobbanása is szerepel.
2024.05.08.
Pünkösd - Változik a MÁV-Volán-csoporthoz tartozó társaságok közlekedési rendje
A vonatok vasárnap az ünnepnapra, hétfőn a vasárnapra, kedden már a munkanapokra érvényes menetrend szerint járnak.
Felhívták a figyelmet arra, hogy jelentősen megnövekedhet az utasforgalom, ezért érdemes minél előbb elővételben megváltani a menetjegyeket, vagy használni az automatákat, az online jegyvásárlást az Elvirán vagy a MÁV applikációban is.
Nagyon sokan tervezik ilyenkor az utazásukat a Balatonhoz.
Emiatt a Budapest-Nagykanizsa közötti Tópart és a Budapest-Keszthely közötti Balaton InterCityk, továbbá a Budapest-Tapolca vonalon közlekedő egy-egy sebesvonat is több kocsival közlekedik. A május közepétől érvényes előszezoni menetrend alapján már sűrűbben közlekednek a vonatok a főváros és a Balaton között, valamint több járat indul oda egyes nyugat-dunántúli városból is. Utazás előtt érdemes tájékozódni a MÁV honlapján a balatoni előszezoni közlekedésről.
A Volánbusz járatainak közlekedési rendje is módosul.
Pünkösdvasárnap munkaszüneti napon, pünkösdhétfőn a hét első tanítási- és munkanapját megelőző munkaszüneti napon, kedden a hét első tanítási és munkanapján érvényes menetrend szerint indulnak az autóbuszok.A Volánbusz azt kéri utasaitól, hogy a kényelmetlenségek elkerülése érdekében utazásukat lehetőség szerint előre tervezzék meg a menetrendek.hu oldalon.