-
Felújították a hadisírokat
A Szentlélek katonatemetőben lévő magyar hadisírok felirata újult meg a Magyar Honvédség és a hagyományőrző civil szervezetek összefogásának köszönhetően. Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 6. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda koordinálásával, a fehérvári helyőrségben szolgáló parancsnokságok önkéntes katonái, valamint az Árpádban és a Hunyadian tanuló kadétok a héten 345 egyéni sírtáblán festették újra a feliratokat.
2024.05.20. -
Elhunyt dr. Cseh József
Elhunyt Székesfehérvár Pro Civitate díjjal kitüntetett polgára, dr. Cseh József. A szülész-nőgyőgyász, onkológus főorvos több mint harminc évvel ezelőtt hozta létre az onkológiai fekvőbetegosztályt a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban.
2024.05.20. -
Elhunyt Cseh József
Elhunyt Cseh József a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktatókórház nyugalmazott főorvosa.
2024.05.20. -
Vármegyenap Móron
Mór adott otthont a Fejér Vármegyei Önkormányzat legnagyobb ünnepének idén. A Vármegyenapon ünnepi közgyűlést tartottak, ahol átadták az önkormányzat kitüntetéseit.
2024.05.17.
Polgármesteri tájékoztatás a következő két hónap önkormányzati rendezvényeiről
Tisztelt Fehérváriak!
"Megjelent a rendezvényeket szabályozó kormányrendelet, amely alapján véglegesíthettük a következő 2 hónap önkormányzati rendezvényeinek a sorsát, véglegesíthettük a lehetőségekhez mérten a programokat, a helyszíneket:
A Székesfehérvári Királyi Napok keretében a Bregyó közben tervezett koncerteket a korábban már megszokott Zichy ligeti helyszínen tudjuk megtartani. Létszámkorlátozás és védettségi igazolvány nélkül lehet majd részt venni az István, a király koncertelőadásán, a Best of Geszti koncerten, valamint az Alba Regia Néptáncegyüttes augusztus 22-i fesztiválzáró műsorán.
Az Öreghegyi Mulatságokat az eredetihez képest bővített tartalommal tudjuk majd megtartani a szokott helyszínen, közelítve a járványidőszak előtt megszokott programokhoz. Tűzijátékra azonban sem augusztus 19-én, sem augusztus 20-án nem kerül sor városunkban.
Sajnos nem jó hírekkel is kell szolgáljak: A Lecsófesztivált idén sajnos nem fogjuk tudni megrendezni. Ennek oka, hogy a hatályos járványvédelmi intézkedések ennél, a 10-15 ezer embert megmozgató rendezvénynél nem betarthatók. Amennyiben megpróbálnánk megrendezni a fesztivált, jelentős változtatásokkal tehetnénk csak meg, például le kellene zárni a területet, egyenként ellenőriznünk kellene a beléptetést, a védettségi igazolványt és így tovább, mely a szervezők és a városvezetés szerint is ahhoz vezetne, hogy a Lecsófesztivál elveszti a hagyományos, jellegzetes közösségi hangulatát és légkörét. Az pedig nem lehet cél, hogy Fehérvár egyik legjelentősebb, legkedveltebb hagyománya inflálódjon, elveszítse a megszokott értékét és karakterét, inkább várunk a megrendezésével addig, amíg valódi, teljes formájában kaphatjuk vissza a Lecsófesztivált.
Ezek miatt magam is egyetértettem a javaslattal, annak ellenére is, hogy tudom: nagyon sokaknak fog hiányozni a Lecsó, nekem is. Bízom benne, hogy jövőre már teljes, hamisítatlan formában térhet vissza a Lecsófesztivál, a járvány teljes legyőzésének utolsó, nagy fehérvári jutalmaként!
A Székesfehérvári Királyi Napokat illető részletes programismertetéssel várhatóan hétvégén jelentkezünk, addig még egy kis türelmet kérek mindenkitől.
A következő hetekben folyamatos lesz az előkészítő munka a városi nagyrendezvények kapcsán, a szervezőkkel közösen remélem, hogy még a jelenlegi, kicsit visszafogottabb programok is rengeteg embernek fognak örömet szerezni. Azt azonban szeretném leszögezni, hogy mégha nincs is előírva oltási kötelezettség, egész biztosan jóval kockázatmentesebb ezeken a rendezvényeken beoltva részt venni. Kérem tehát, hogy aki még nem tette, vegye fel a Covid elleni védőoltást! Vigyázzunk egymásra!
Ünnepeljünk közösen Szent István városában, mindenkit szeretettel hívunk és várunk a Székesfehérvári Királyi Napokra!"
Dr. Cser-Palkovics András
Székesfehérvár polgármestere