-
Nyitott műtermek a Felsővárosban
Nyitott műterem programsorozatot indított a Székesfehérvári Művészek Társasága a Felsővárosi Alkotóházban, a Kertalja utca 8.szám alatt. A látogatók nyomon követhetik a műtárgyak születését a tervezéstől a kivitelezésig. Megismerhetik az ott alkotó képző- és iparművészeket, és az alkotás folyamatát. A Nyitott műterem programsorozat nyitó rendezvényére kedden került sor a Felsővárosi Alkotóházban.
2024.05.14. -
Szerdán hirdetik ki a győzteseket
Május 15-én, szerdán délután kerül sor a Fehérvár épületei fotópályázat ünnepélyes megnyitójára. A helyezettek és a különdíjasok is kihirdetésre kerülnek, az alkotások pedig a Vörösmarty Színház galériájában foglalják el helyüket.
2024.05.14. -
Kamarakoncert a legkisebbekkel
Második alkalommal hívták életre a Hermann László Kamarazene Találkozót. Az eseményen a zeneiskola hat évfolyamán tanuló zenészpalánták léptek zsűri előtt színpadra.
2024.05.14. -
Szimbólumok népzenei világunkban
Új programsorozattal jelentkezett a Szent István Művelődési Ház. Az első előadáson a népzenei kultúra szimbolikáját ismerhették meg az érdeklődők, Móser Zoltán előadásban.
2024.05.14.
Pillantás a kulisszák mögé - nyílt nap a Székesfehérvári Balett Színházban
A város új kulturális intézménye az évad során havonta rendez ilyen nyílt napokat egy-egy szombat délelőtt.
Az esemény során fellebbentik a fátylat arról, hogy a Székesfehérvári Balett Színház táncművészei miként készülnek előadásaikra és miként áll össze egy táncszínházi produkció.
A november 17-én, szombaton 10–12 óra között zajló nyílt napra legfeljebb húsz érdeklődőt tudnak fogadni, bejelentkezni Láposi Réka produkciós menedzsernél lehet a laposi.reka@fehervaribalett.hu címen.
Az érdeklődők testközelből tekinthetnek meg egy balett- vagy kortárstánc-gyakorlatot, majd azt követően tanúi lehetnek egy repertoár próbának. A testek „beszédét” a szavak követik: a résztvevőknek interaktív beszélgetés keretében alkalmuk nyílik találkozni a táncművészekkel, balettmesterrel, koreográfussal, valamint a társulat vezetőivel. A bátrabbaknak egy rögtönzött „próba” keretében alkalmuk nyílik együtt táncolni a társulat táncművészeivel.
A tervezett program:
9.45 A látogatók fogadása a Táncház előtt
9.55 Csoportos bevonulás a terembe. Váltócipő vagy zokni használata kötelező!
10.00 Egerházi Attila balettigazgató tájékoztatója, majd nyilvános próba a közönség bevonásával és beszélgetés a koreográfussal, táncosokkal