-
Építik a körforgalmat
2024. május 14-én, keddtől május 18-án, szombatig jelzőőrös forgalomirányítás mellett félpályás korlátozásra kell számítani a Pozsonyi út – Zsolnai út körforgalmú csomópont építéséhez kapcsolódóan. Továbbá május 17-én, pénteken reggel 7.30 órától várhatóan május 18-án, szombaton délutánig, az aszfaltozási munkálatok ideje alatt teljesen lezárják a csomópont Pöstyéni utcai, valamint a Pozsonyi út Nagyszombati út felőli ágát.
2024.05.13. -
Péntektől járható a Budai
A tervezett keddi átadás helyett várhatóan május 10-én, pénteken 13 óra után használhatják ismét az autósok a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakaszát. Jelenleg az aszfaltozás zajlik, majd az útburkolati jelek festése következik.
2024.05.07. -
Képviselői fogadóóra
Májusban is két helyszínen tart fogadóórát dr. Kovács Zsoltné. Az önkormányzati képviselő 8-án, szerdán a Vörösmarty Iskolában, majd 9-én, csütörtökön a Rákóczi Iskolában várja a 2. számú körzetben élőket.
2024.05.06. -
Csőtörés a Budai úton
Csőtörés utáni javítási munkálatok miatt május 3-án, pénteken 11.00 órától előreláthatólag május 7-én, keddig lezárásra kerül a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakasza. A városból kifelé a gépjárműforgalom egy forgalmi sávon biztosított marad.
2024.05.03.
Pénteken 13:45 körül érkezik a Giró Fehérvárra - 11:45-től kezdődnek a lezárások
Egy részhajrá is lesz Fehérváron, ami a nézőknek látványos perceket, a versenyzőknek pedig értékes pontokat jelent majd. A mezőny a Móri úton, a Havranek József utcán és a Mészáros Lázár utcán keresztül hagyja el városunkat.
A versenyútvonalon csütörtökön estétől már várakozási tilalom lesz érvényben, pénteken 11.45 órától teljesen lezárják az érintett szakaszokat – a mezőny megérkezéséig azonban több helyszínen keresztirányú átengedést biztosítanak. A kerékpárosverseny mezőnyének áthaladása idején, kb. 13.45 és 14.15 óra között azonban a versenyútvonalon a teljes külső forgalom leállításával kell számolni! Az elhaladást követően mindenhol feloldják a korlátozásokat, egyedül a részhajrá területe – a kordonok és technikai eszközök elszállítása miatt – marad kb. 15.30 óráig lezárva.
A Csalai Hulladéklerakó megközelíthetősége 11.00 óráig biztosított (egész nap zárva), utána a 811 számú országos közút is lezárásra kerül Lovasberény irányából. A város elhagyása Zámoly felé, a 8123 számú országos közúton szintén nem lesz lehetséges 11.00 óra és 14.30 óra között.
Versenyútvonal: Béla út – Berényi út – Szekfű Gy. u. – Dózsa Gy. út – Móri út – Szt. Sebestyén tér – Havranek J. u. – Mészáros L. u.
Várakozási tilalom a fenti versenyútvonalon: 2022. május 5. (csütörtök) 22.00 órától 2022. május 6. (péntek) 15.30 óráig.
Városi versenyútvonal zárása: 2022. május 6. (péntek) 11.45 órától 14.15 óráig
Keresztező irányú átengedés a fenti versenyútvonalon 11.45 és 13.45 óra között:
• Videoton főkapu kijelölt gyalogos-átkelőhelynél,
• Cento utca és Pozsonyi út csatlakozásoknál,
• Kadocsa út (Szent Flórián krt.) csomópontban,
• Kisteleki utcai körforgalomban,
• Királykút ln. körforgalomban.
Teljes zárás (keresztirányú mozgás sem lehetséges) 13.45 – 14.15 között!
A versenyútvonalon a forgalomirányító jelzőlámpák villogó sárga jelzésre kapcsolása:
2022. május 6. péntek 11.45 – 14.15 között (Bíróság előtti csomópontban 15.30-ig!).
Részhajrá célterület: Dózsa György úti szakaszon teljes zárás (célkapu, kordonok) 11.45 órától 15.30 óráig.
Parkolási (megállási és várakozási) tilalom a Rendőrség és Bíróság épülete előtt 2022. május 5. (csütörtök) 22.00 órától 2022. május 6. (péntek) 15.30 óráig.
Kiszolgáló terület: Mátyás király körút zárása az Ybl M. utcától a Várkörútig és a Zichy liget csatlakozásnál, a Zichy ligeti „ügyvédsor” útszakasz kétirányúsítása 11.45 órától 15.30 óráig.
Parkolási (megállási és várakozási) tilalom a Zichy liget kijelölt várakozó helyein 2022. május 5. (csütörtök) 22.00 órától 2022. május 6. (péntek) 15.30 óráig.
A versenyútvonal által érintett szakaszokon közlekedő helyi és helyközi autóbuszjáratok is terelőútvonalon járnak majd!
HELYKÖZI országos és regionális autóbuszjáratok az országos rendőrségi intézkedéseknek megfelelően leállításra, illetve ahol van rá mód, terelésre kerülnek.
Autóbusz állomás – Palotai út – Csóri úti körforgalom – 7-es út (elkerülő)
Kimaradt megállóhelyek:
- III. Béla Király tér (helyette ideiglenes megállóhely: Szent Gellért u.)
- Gerle u.
2022. május 6-án (pénteken) 11:30 órától 15.30 óráig a HELYI autóbuszjáratok az alábbi terelőútvonalon közlekednek:
„16”-os, „17”-es autóbuszvonal járatai mindkét irányban Budai út – Várkörút – Rákóczi u.
Kimaradt megállóhelyek:
- György Oszkár tér (csak a 17-esnél)
- Szent Gellért u. (csak a 17-esnél)
- Uszoda
- Szabadságharcos út
- Ybl Miklós lakótelep
- Országzászló tér
A Köfém ltp. felé a járatok az Autóbusz-állomás „B” megállóhelyén, a Csapó utca felé az Autóbusz-állomás „D” megállóhelyen állnak meg.
„23”-as autóbuszvonal járatai mindkét irányban
Fiskális út – Pozsonyi út – Géza u. – Kadocsa u. – Szt. Flórián krt.
Kimarad: VIP felé: 13.10
Kimarad: Jancsár u. felé: 14.10
Kimaradt megállóhelyek:
- Máriavölgyi elágazás
- Videoton
- Cento u.
„26”, „26A”, „26G”, és „27”-es autóbuszvonal járatai mindkét irányban
Széchenyi u. – Budai út – Várkörút – Rákóczi u. – Széna tér – Király sor – Géza utca – Pozsonyi út – Fiskális út – Kassai u.
„27” Géza u. - Kadocsa út – Európa Ipari Park
EIP felé: 13:05, 13:25 Autóbusz állomás – Palotai út – Szent Flórián krt. - Kadocsa út – Európa Ipari Park
a Kadocsa út - Zámolyi út rendőrségi átengedőponton
Aut.áll. felé:
14:10 helyett 15:00 (eredeti útvonalon)
14:40 helyett 15:00 (eredeti útvonalon)
„26G” Aut.áll. – Csapó u. – Budai út – Várkörút – Rákóczi u. – Széna tér – Király sor – Géza utca – Pozsonyi út
„26G” a fenti útvonalon közlekedve az Autóbuszállomáson, a Karinthy utca megállóban és a Videoton végállomáson áll meg csak.
Kimaradt megállóhelyek:
Autóbusz-állomás (kivéve a „26G”)
- György O. tér
- Ybl. Miklós lakótelep
- II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
- Királykút ln.
- Olaj u.
- Vértanú u.
- Álmos vezér u.
- Cento u.
- Videoton
- Máriavölgyi elág.
„M26”-os autóbuszvonal járatai
Kimarad: 13.35 Európa Ipari Park felé, 14.40 Videoton felé
„30”-as autóbuszvonal járatai mindkét irányban
Rákóczi u. – Várkörút – Budai út – Piac tér – Palotai út
Kimaradt megállóhelyek:
- Országzászló tér
- Ybl. Miklós lakótelep
- Szabadságharcos utca
„31”-as autóbuszvonal járatai mindkét irányban
Fiskális út – Kassai u. - Kassai u./Nagyszombati u. forduló
Kimaradt megállóhelyek:
- Máriavölgyi elágazás
- Videoton
- Köztemető
- Bicskei u.
- Szeredi u.
- Béla u.
„32”-as autóbuszvonal járatai mindkét irányban
Széna tér – Király sor – Géza utca – Pozsonyi út – Fiskális út - Kassai u. - Kassai u./Nagyszombati u. forduló
Kimaradt megállóhelyek:
- Királykút ln.
- Olaj u.
- Vértanú u.
- Álmos vezér u.
- Cento u.
- Videoton
- Máriavölgyi elágazás
„33”-as és „34"-es jelzésű autóbuszjáratok módosított útvonala:
Gáz u. – Széna tér– Várkörút – Budai út – Palotai út – Liget sor – Bregyó köz – Szt. Vendel u. – Móri út – Fecskepart u. – Móri út – Szt- Vendel u. – Bregyó köz – Liget sor – Palotai út – Széchenyi u. – Prohászka O. u.
Kimaradt megállóhelyek:
- Országzászló tér
- III. Béla király tér
- Ezredéves Általános Iskola
- Laktanyák
- Szent Vendel u. (csak a belváros felé)
- Irányi Dániel u.
- Prohászka O. út
„35”-ös autóbuszvonal járatai mindkét irányban
kimarad: Zone felé: 13.15, 14.10
kimarad: Jancsár felé: 13.40, 14.35
„38”-as autóbuszvonal járatai mindkét irányban
Kifelé:
11:35 elkerülőn, (Szent-Flórián-Zámolyi átengedési ponton)
13:20 helyett 13:10 (Szent-Flórián-Zámolyi átengedési ponton)
14:35 elkerülőn, (Szent-Flórián-Zámolyi átengedési ponton)
Befelé:
12:05 elkerülőn, (Szent-Flórián-Zámolyi átengedési ponton)
14:20 helyett 15:00 (eredeti útvonalon)
15:00 (eredeti útvonalon)
Az autóbuszjáratok a terelőútvonalon rendszeresített megállóhelyeken megállnak.