-
Virágos Székesfehérvár 2024.
Több mint négyezren pályáztak sikeresen és vesznek részt a Virágos Székesfehérvárért programban. Idén is négy kategóriában indulhattak a fehérváriak, akik a virágcsomagok mellett esővízgyűjtőre, valamint komposztálóra is benyújthatták igényüket. A családi házak kertjeiben használt eszközöket követően, csütörtökön megkezdődött a virágcsomagok kiosztása az Oázis Kertészetben.
2024.05.16. -
Görög táncház szombaton
Görög táncházat rendeznek május 18-án, szombaton 15.00 órai kezdettel a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban. A programon a Sirtaki Tánccsoport oktatja a lépéseket, és fontos információ, hogy nem szükséges párban érkezni.
2024.05.16. -
A fehérvári fürdők titkai
Fürdőtől fürdőig címmel szervez újabb városismereti sétát Székesfehérvár Belvárosában a Tourinform Iroda. A május 18-án, szombaton 10 órakor induló programra előzetes regisztráció szükséges.
2024.05.16. -
50 év a Tóvárosban
90. születésnapját ünnepelte május 15-én, szerdán Sipos Imréné. A több mint 50 éve a Tóvárosban élő Margit nénit Mészáros Attila alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője köszöntötte a jeles alkalomból, majd barátai is felköszöntötték, akik 1972-ben vele együtt költöztek a házba.
2024.05.16.
Parádé a Boban Markovic Orkestar-ral és a Székesfehérvári Balett Színházzal
A Parádé tulajdonképpen egy kortárs táncszínházi mű, amit a Székesfehérvári Balett Színház a Boban Markovic Orkestar Mrak című albumának zenéjére alkotott meg.
A Zichy-színpad közönsége különböző történeket láthatott, amelyeket az albumon szereplő 12 zene más-más atmoszférái inspiráltak. Az előadás energikusan és harsányan jelenítette meg a népszerű zeneszerző, Boban Markovic műveit a közönség megelégedésére. A zárószám végén pedig lehullott az addig a színpad fölött központi szerepet kapó szoknya is, keretbe foglalva ezzel az előadást.
A Zichy-színpadon holnap, azaz augusztus 19-én, szombaton 20.00 órától Charlie koncertjével folytatódnak a könnyűzenei programok, majd augusztus 20-án, vasárnap 20.00 órától a Bánk bán előadása zárja a Székesfehérvári Királyi Napokat.