-
Elrajtolt a II. Senshi Kupa
A székesfehérvári Senshi Karate-Do Egyesület szervezésében szombat délelőtt közel 200 versenyző részvételével rendezték meg a II. Senshi Kupát. A verseny több korosztályban, három páston zajlott az István Király Általános Iskolában.
2024.05.11. -
ARAK 100
Fennállásának 100. évfordulóját ünnepelte pénteken délután az Alba Regia Atlétikai Klub a Városháza Dísztermében. Az eseményen megemlékeztek az elmúlt évtizedek nagy eredményeiről, valamint díjazták az ARAK kiemelkedő sportolóit, edzőit, vezetőit.
2024.05.10. -
Rögbisek a Városházán
Jelentős győzelmet tudhat magáénak a Fehérvári Rugby Club, a cél pedig az NB1-ben való szereplés. A csapatot Cser-Palkovics András látta vendégül a Városházán.
2024.05.08. -
Faültetés Sukorón
15 darab facsemete elültetésére került sor Sukorón. Az első növényeket a Sukorói Óvoda és Minibölcsődénél ültették el, majd a sportpályánál és a játszótéren folytatódott a fák ültetése.
2024.05.08.
Pakson folytatná a győzelmi sorozatát az Arconic Alba Fehérvár
Isaiah Philmore az Alba játékosa elmondta, hogy mindenki nagyon boldog az eddigi eredményeink miatt, de nem bízhatjuk el magunkat a nyolc győzelem miatt. Nem pihenhetünk, a továbbiakban is az eddigi intenzitással, határozottsággal kell játszanunk. A csapategység kiváló, de játékban folyamatosan javulnunk szükséges.
„Nem gondoltam a szezon előtt, hogy ilyen sorozatot tudunk majd építeni, de persze nagyon örülök, hogy így alakult. Minden mérkőzés más és más volt, hol könnyen, hol nehezebben, de magunk javára tudtuk fordítani őket. Nem elégedhetünk meg, a 8 győzelmünk tapasztalataival kell tovább mennünk. Megvan a kellő önbizalom most már az Atomerőműnél is, hiszen megszerezték első győzelmüket, nagy lelki teher alól szabadult fel a csapat. Nem lesz ez könnyű mérkőzés, ebből a szempontból csalóka a tabella, mert nagyot kell játszanunk a győzelemért, ebben biztos vagyok.”
Ami a két együttes formáját illeti, a Paks 1-7-es mérleggel áll, hazai pályán eddig nyeretlenek, a Körmend (60-82), a Kaposvár (73-82) és a DEAC (61-70) ellen is vereséget szenvedtek. Az előző fordulóban nagy skalpot gyűjtöttek be, hiszen a ZTE-t verték idegenben, 86-92 arányban. Csapatunk a bajnokságban továbbra is hibátlan a Kaposvár elleni győzelme után (105-77), eddigi idegenbeli találkozóinkon a Szegedet (98-102), a Kecskemétet (99-104) és a Pécset (80-86) is legyőzte az Alba.
Összességében Pakson a hazaiaknak jobb a mérlege, 54 találkozóból 37 alkalommal győzött az Atomerőmű, az Arconic-Alba Fehérvár pedig 17-szer.