-
Apját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének próbaideje alatt bántalmazta apját.
2024.05.15. -
Rendőrkézen a dílerek
Kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. A rendőrség kezdeményezésére a bíróság elrendelte két gyanúsított letartóztatását, egy bírói felügyeletét, ketten szabadlábon védekeznek.
2024.05.10. -
Édesanyját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki többször súlyosan bántalmazta az anyját.
2024.05.09. -
Közlekedik a család
Idén is megrendezi az Országos Balesetmegelőzési Bizottság a "Közlekedik a család" elnevezésű vetélkedőt. A többfordulós megmérettetésre olyan családok jelentkezését várják, ahol a szülők hat és tizenhét éves kor közötti gyermeket nevelnek és legalább egy "B" kategóriás jogosítvánnyal rendelkeznek. A fődíj egy új személyautó.
2024.05.02.
Óvatosan az utakon! - 23 éves nő sérült meg a ködös időben
Baleset történt vasárnap reggel Kisfalud és Pákozd között. Egy személyautó megcsúszott a nedves úton és a előbb az árok falának csapódott, majd a szántóföldön állt meg. A kocsi vezetője megsérült.
2022.10.24. 09:38 |
Egy székesfehérvári nő 2022. október 23-án reggel, ködös időben a 8116-os számú úton, Kisfalud irányából Pákozd felé közlekedett autójával. Haladása során egy útkanyarban a nedves aszfaltú úttesten megcsúszott, elvesztette uralmát a jármű felett, majd többszöri ellenkormányzást követően jobbra letérve az útárok falának csapódott, végül a szántóföldön állt meg. A baleset következtében a sofőr megsérült, őt a mentők kórházba szállították. Az eset körülményeit a Gárdonyi Rendőrkapitányság vizsgálja.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a gépjárművezetők figyelmét arra, hogy az időjárási és útviszonyokhoz mérten helyesen válasszák meg járművük sebességét! A lassúbb, körültekintőbb vezetéssel minimálisra csökkenthető a baleseti kockázat!