-
Építik a körforgalmat
2024. május 14-én, keddtől május 18-án, szombatig jelzőőrös forgalomirányítás mellett félpályás korlátozásra kell számítani a Pozsonyi út – Zsolnai út körforgalmú csomópont építéséhez kapcsolódóan. Továbbá május 17-én, pénteken reggel 7.30 órától várhatóan május 18-án, szombaton délutánig, az aszfaltozási munkálatok ideje alatt teljesen lezárják a csomópont Pöstyéni utcai, valamint a Pozsonyi út Nagyszombati út felőli ágát.
2024.05.13. -
Péntektől járható a Budai
A tervezett keddi átadás helyett várhatóan május 10-én, pénteken 13 óra után használhatják ismét az autósok a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakaszát. Jelenleg az aszfaltozás zajlik, majd az útburkolati jelek festése következik.
2024.05.07. -
Képviselői fogadóóra
Májusban is két helyszínen tart fogadóórát dr. Kovács Zsoltné. Az önkormányzati képviselő 8-án, szerdán a Vörösmarty Iskolában, majd 9-én, csütörtökön a Rákóczi Iskolában várja a 2. számú körzetben élőket.
2024.05.06. -
Csőtörés a Budai úton
Csőtörés utáni javítási munkálatok miatt május 3-án, pénteken 11.00 órától előreláthatólag május 7-én, keddig lezárásra kerül a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakasza. A városból kifelé a gépjárműforgalom egy forgalmi sávon biztosított marad.
2024.05.03.
Öt székesfehérvári járatot érint a pályakarbantartás október 29-ig
A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2021. augusztus 30-tól 2021. október 29-ig Vecsés – Monor állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 30a sz. Budapest – Székesfehérvár vasútvonalat érintően nem közlekedik a 3592 sz. vonat (Kőbánya-Kispest 7.12, Budapest-Kelenföld 7.28), Üllő – Kőbánya-Kispest viszonylatban nem közlekedik:
- 3810 sz. vonat (Kőbánya-Kispest 5.57, Kápolnásnyék 6.54),
- 3512 sz. vonat (Kőbánya-Kispest 6.27, Székesfehérvár 7.39),
- 3812 sz. vonat (Kőbánya-Kispest 6.57, Martonvásár 7.46) és a
- 3522 sz. vonat (Kőbánya-Kispest 7.27, Székesfehérvár 8.39).
A vasútvonal részletes vágányzári menetrendje megtalálható az állomási pénztáraknál, az ügyfélszolgálatoknál, illetve elérhető a MÁVDIREKT +36 (1) 3 49 49 49-es telefonszámán és a www.mavcsoport.hu honlapon.