Osváth Péter a rutinjában bízik a Székesfehérvár Rallye-n

Osváth Péter a mezőny egyik legrutinosabb tagja, a Mitsubishivel is a legtapasztaltabbak csapatát erősíti, akit az a tény sem hátráltat, hogy szinte minden futamnak más-más navigátorral kénytelen nekifutni.
2017.06.02. 16:05 |
Osváth Péter a rutinjában bízik a Székesfehérvár Rallye-n

Rutinos rókaként is minden szezon más és más, számotokra hogyan alakult a 2017-es idény kezdet?
 
Miskolccal kezdtünk, ahol másodikként zártunk, és a Power értékes pontjaival, így az egész futam jól alakult. - mondta el Osváth Péter. - Habár volt két korai rajtunkkal, két büntetéssel mindkettő az én hibám volt, túlfeszítettem egy kicsit a húrt. Nyilván gyorsan akartam menni, a többiekkel szemben komoly előnyre tettünk szert, be is tudtuk húzni a második helyet. Azután jött a Salgó-Ózd, ott is ugyanezt a helyezést értük el szinte ugyanúgy. Egy kicsit talán jobban kellett volna sietnünk és akkor lehetett volna szorosabb is a meccs…
Május közepén jött a szombathelyi murva, ahol a kvalifikáció nem jól jött össze, mert benne voltunk az első 15-ben, és így utolsó előtti választóként már csak az egyest vagy a kettest választhattam volna. Az előbbit választottam abban bízva, hogy nagy lesz a por, és a többieket zavarni fogja. Ez nem jött össze, mert másnap fújt a szél, és nem volt por a riválisaink tiszta körülmények között mentek, mi pedig takarítottunk. Szinte már az első nap eldőlt a mérkőzés, este az ötödik pozícióban álltunk, végül pedig feljöttünk, és a harmadik helyen zártuk a versenyt.

Ismét egy aszfaltos viadal következik, hogyan készültök a Székesfehérvár Rallye-ra?

Az igazsághoz tartozik, hogy nekem jobban tetszett amikor volt benne még murva is, pedig azt a lőteret jó keménynek lehet mondani. Tapasztalt versenyzőként most már minden rallye-val nagyjából elvagyok, számomra egyforma. Van egy pár pálya, ami kifejezetten tetszik, de nagyjából mindegyikkel elvagyok. Készülünk rá ugyanúgy, ahogy eddig, az autó felkészítve, próbálunk egy kicsit majd tesztelni, aztán meglátjuk mennyire lesz elég.

Mégis melyik szakasz áll hozzád a legközelebb?

Mindegyik pályát szeretem, de nyilván vannak klasszikus gyorsok, például az Árpádtető, ami talán a szívem csücske, de az is olyan, hogy már nem lehetsz rajta nagyon kimagasló, mert mindenki ismeri. Már nem lehet olyanról sem nyilatkozni, hogy hazai verseny, mert ami Magyarországon van, az már mind hazai…