-
Rendőrkézen a dílerek
Kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. A rendőrség kezdeményezésére a bíróság elrendelte két gyanúsított letartóztatását, egy bírói felügyeletét, ketten szabadlábon védekeznek.
2024.05.10. -
Édesanyját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki többször súlyosan bántalmazta az anyját.
2024.05.09. -
Közlekedik a család
Idén is megrendezi az Országos Balesetmegelőzési Bizottság a "Közlekedik a család" elnevezésű vetélkedőt. A többfordulós megmérettetésre olyan családok jelentkezését várják, ahol a szülők hat és tizenhét éves kor közötti gyermeket nevelnek és legalább egy "B" kategóriás jogosítvánnyal rendelkeznek. A fődíj egy új személyautó.
2024.05.02. -
Bántalmazásért távoltartás
A Székesfehérvári Járási Ügyészség indítványa alapján a járásbíróság távoltartást rendelt el annak a férfinak az ügyében, aki 2023. április 21-én bántalmazta volt élettársát.
2024.04.26.
Összefogott a rendőrség és a vízügy a természeti környezet védelmében
Együttműködési megállapodást írt alá a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság és a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség csütörtökön délelőtt. A szervezetek Fejér megye természeti környezetének, vizeinek védelmében fognak össze, céljuk a környezeti, ezen belül kiemelten a vízgazdálkodással összefüggő káresetek hatékony megelőzése, felszámolása. Különös tekintettel figyelnek majd a veszélyes és nem veszélyes hulladékok illegális elhelyezésére, tárolására és a vizek szennyezésére.
2008.06.26. 18:10 |
Együttműködési megállapodások aláírására került sor a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságon csütörtökön délelőtt. Az aláírók Fejér megye természeti környezetének, vizeinek védelmében fognak össze a megállapodás szerint.
A felek által közösen megszövegezett dokumentum a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, valamint az Országos Rendőr-főkapitányság között 2007. október 1-én kötött együttműködési megállapodás régiós szintű továbbgondolása.
Természet, környezet, vizek védelmében megszövegezett megállapodások aláírására jöttek össze csütörtökön délelőtt két régiós intézmény, illetve a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetői. A megye területén illetékességgel rendelkező Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatója Kling István és a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója Csonki István egyaránt üdvözölte a helyi szintű megállapodás létrejöttét.
A megállapodások célja egyrészt a környezeti, ezen belül kiemelten a vízgazdálkodással összefüggő káresetek hatékony megelőzése, felszámolása. Különös tekintettel az illegális tevékenységek (veszélyes és nem veszélyes hulladékok illegális elhelyezése, tárolása, szállítása, vizek szennyezése stb.) miatt bekövetkező környezetszennyezések elhárítására, a veszély csökkentésére, valamint az e közben végzett munkálatok (veszélyeztetett területek biztonságvédelme, a károkozók felderítése) összehangolására. De ide tartozik a vízi létesítményeket károsító vagy veszélyeztető jogellenes cselekmények hatékony felderítése és megelőzése is.
A felek rendkívül fontosnak tartják a környezeti, káresetek hatékony megelőzését, adott esetben felszámolását. Így például az illegális tevékenységek miatt bekövetkező környezetszennyezések elhárítására, a veszély csökkentésére, valamint az e közben végzett munkálatok összehangolására, továbbá a természetvédelmi területeket és értékeket károsító vagy veszélyeztető jogellenes cselekmények hatékony felderítésére és megelőzésére is kiterjed a megállapodás.
A rendelkezésre álló erőforrások és egymás tapasztalatainak, lehetőségeinek jobb kihasználása, egymás kölcsönös segítése továbbá a jogszabályban meghatározott feladatok eredményes végrehajtása mindhárom fél közös érdeke, hangzott el a három oldalú találkozón, amelyen dr. Simon László rendőr ezredes, rendőrfőkapitány mellett a főkapitányság bűnügyi és rendészeti igazgatója is részt vett.
A találkozó során a felek áttekintették a jelen aktuális kérdéseit, majd a jó hangulatú kötetlen beszélgetést követően valamennyien kézjegyükkel látták el a megállapodásokat.
Semmelweis Ignác 1818. július 1-jén született Budapesten. Idővel rájött, hogy az akkoriban sok halálos áldozatot követelő gyermekágyi lázat vérmérgezés okozza, amit az alapvető higiéniés szabályok betartásával lehet előzni. Õ ismerte fel először a fertőtlenítés fontosságát, de újító szellemű törekvései hatalmas ellenállást váltottak ki. Halálát nem elmebetegség vagy agybántalom, hanem vérmérgezés okozta 1865-ben.