-
Pünkösd a húsvéti időszak betetőzése, megkoronázása
Pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn megült ünnep, melyben a Szentlélek eljövetelére, az egyház alapítására és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetére emlékeznek. Ókeresztény szokás szerint pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása, amelyet a keleti és a nyugati egyház egyaránt megünnepelt.
2024.05.20. -
Táncszínházi emlékezés a holokausztra
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökével tárgyalt Székesfehérvár polgármestere vasárnap délután. A városházi egyeztetést követően Prof. dr. Grósz Andor és dr. Cser-Palkovics András közösen helyezték el az emlékezés követit és virágait a Zsinagóga-emlékműnél, majd megnézték a Kövek című balettelőadás premierjét a Vörösmarty Színházban.
2024.05.20. -
Kiállítás a Bartók Béla téren
A Székesfehérvári Művészek Társasága tárlata is megnyílt a Kortárs Művészeti fesztivál keretében. Az alkotásoknak ezúttal a Bartók Béla tér adott otthont.
2024.05.20. -
Dobozból kitörés
Különleges tárlattal várták a látogatókat a Kortárs Művészeti Fesztivál nyitónapján. Molnár Judit Lilla képzőművész új alkotói sémákat mutatott be tárlatán.
2024.05.20.
Ősi hagyomány elevenedik meg a Rác utcában, az V. Magyar Gyapjúfesztiválon
Az elmúlt évtizedekben és évszázadokban szinte kivétel nélkül minden házban megtalálható volt a rokka, amin fontak. Pár generáció alatt ezt a tudást a textilipar hazánkban teljesen kiszorította a mindennapokból. Mára azonban kezdjük újra felismerni, hogy a régi, jól bevált módszerek és alapanyagok elvi és gyakorlati szempontból egyaránt felülmúlhatatlanok. Főleg az angolszász és skandináv területeken őrizték meg a fonás ősi mesterségét, sőt, az eszközök időközben komoly műszaki fejlődésen mentek keresztül. Hazánkban az adottságok továbbra is rendelkezésre állnak, hogy a gyapjút természeti kincsként tartsuk számon. Ehhez kapcsolódóan a Gyapjúfesztivál ötletgazdájának, Füzes Zsuzsannának az elképzelése 2013-ban Taliándörögdön vált valóra.A rendezvény célja minden évben a gyapjú kézi feldolgozásának ismertetése, illetve a hazai gyapjú, mint nyersanyag népszerűsítése. 2015-re a Taliándörögdön tartott juhok gyapjának feldolgozása is elkezdődött – így jött létre a Dörögdi Gyapjú –, ezzel a rendezvény helyi küldetése beteljesedett, és a Gyapjúfesztivál kinőtte a szülőfaluja nyújtotta kereteket. A Fehérvári Kézművesek Egyesülete – amely a második évtől aktív közreműködéssel emelte a rendezvény színvonalát – 2016-tól helyszínt is biztosít a Gyapjúfesztiválnak, hogy a rendezvény még szélesebb körben teljesíthesse küldetését.
Programok:
10:00 Megnyitó, kihívások kihirdetése
10:30 Agyagba zárt textilművesség: bepillantás egy 4000-3500 évvel ezelőtti falu lakóinak műhelytitkaiba – előadó: Pásztókai-Szeőke Judit
11:00 Cikta juh nyírás bemutató
12:00 Ebédszünet
12:30 Rómaiak szennyese: bepillantás a Kr.u. 1-2. századi római műhelyekbe – előadó: Pásztókai-Szeőke Judit
14:00 Cikta juh nyírás bemutató
14:15 A gyapjú festése növényekkel - előadó: Haris Mária, népi iparművész
15:00 Gyapjútextíliák mosása, tisztítása – előadó: Dezső Ildikó – Viha Lajos
15:45 Regélnek a plombák: A reklám és minőségjelzés szerepe a középkori textilgyártásban és kereskedelemben – előadó: Mordovin Maxim, ELTE
16:00 Cikta juh nyírás bemutató
17:00 Eredményhirdetés, a nap zárása
Interaktív mesterség bemutatók és kézműves foglalkozások gyerekeknek és felnőtteknek egész nap:
- A gyapjú kézi feldolgozásának lépései az állattól a textilig
- Kézműves kihívások Kiállítás a Fehérvári Kézművesek Egyesülete tagjainak gyapjúból készült munkáiból