-
Nyitott műtermek a Felsővárosban
Nyitott műterem programsorozatot indított a Székesfehérvári Művészek Társasága a Felsővárosi Alkotóházban, a Kertalja utca 8.szám alatt. A látogatók nyomon követhetik a műtárgyak születését a tervezéstől a kivitelezésig. Megismerhetik az ott alkotó képző- és iparművészeket, és az alkotás folyamatát. A Nyitott műterem programsorozat nyitó rendezvényére kedden került sor a Felsővárosi Alkotóházban.
2024.05.14. -
Szerdán hirdetik ki a győzteseket
Május 15-én, szerdán délután kerül sor a Fehérvár épületei fotópályázat ünnepélyes megnyitójára. A helyezettek és a különdíjasok is kihirdetésre kerülnek, az alkotások pedig a Vörösmarty Színház galériájában foglalják el helyüket.
2024.05.14. -
Kamarakoncert a legkisebbekkel
Második alkalommal hívták életre a Hermann László Kamarazene Találkozót. Az eseményen a zeneiskola hat évfolyamán tanuló zenészpalánták léptek zsűri előtt színpadra.
2024.05.14. -
Szimbólumok népzenei világunkban
Új programsorozattal jelentkezett a Szent István Művelődési Ház. Az első előadáson a népzenei kultúra szimbolikáját ismerhették meg az érdeklődők, Móser Zoltán előadásban.
2024.05.14.
Óriásbábok, hip-hop és baranta bemutató is lesz szombaton a Művészkorzón
Július 25-én, szombaton 16 órától a Vörösmarty Színház előtt Szent László, a Városház téren pedig I. Géza és Salamon király óriásbábjaival találkozhat (és fotózkodhat) a közönség.
Az óriásbábok felvonulása után 17 órától a Free Spirit Dance, valamint Anna Morvai és Eszes Nina, a legutóbbi Fehérvár Hangja döntőseinek műsora következik a Városház téren, majd
18 órától a Fejér Baranta Hse harcművészeti bemutatója következik a Városház tér, Fő utca, Országzászló tér és Zichy liget helyszíneken.
Este 7-től a Zichy ligeti zenepavilonban színes zenei virágcsokrot nyújt elénk az ArsOktett (Bondor Erika – hegedű, Molnár Eszter – hegedű, Hartyáni Ágnes – hegedű, Lókodi-Sziklási Szilvia – hegedű, Sárkány Katalin – hegedű, Molnár Petra – brácsa, Mády-Szabó Eszter – cselló, Nagy Ferenc – bőgő), az Alba Regia Szimfonikus Zenekar muzsikusainak előadásában.