-
Élmény a boldog életért
A Gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos György László pénteken Székesfehérváron, az Alba Innovárban találkozott a Salgótarjáni Általános Iskola Petőfi Sándor Tagiskola tizenkét felső tagozatos diákjával, akik mentorok és tanárok kíséretében vettek részt pályaorientációs élményprogramon.
2024.05.10. -
Segítsünk, hogy segíthessenek!
Az év eddigi legnagyobb tartósélelmiszer-gyűjtését rendezi a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és hozzá csatlakozva több fehérvári civil szervezet, illetve intézmény – köztük a Kríziskezelő Központ. A felajánlásokat május 10-én, pénteken és 11-én, szombaton négy helyszínen várják Székesfehérváron.
2024.05.09. -
Több vonat a Balatonhoz
Már az iskolai szünidő kezdete előtt egy hónappal, május 13-tól sűríti a Balatonhoz induló vonatforgalmat és növeli a kerékpárszállítási kapacitásokat a MÁV-Start. A június 21-ig tartó előszezonban már elindulnak a déli parton a kétóránként közlekedő Déli-Parti InterRégió vonatok a Déli pályaudvar és Fonyód, illetve Balatonszentgyörgy között.
2024.05.09. -
Történelemből érettségiznek
Középszinten három órán át, emelt szinten pedig négy órán keresztül írják a diákok a történelem érettségit szerdán. A középszintű töriérettségi első részében a rövid feladatok többek között a kereszténység elterjedésével, a barokk stílussal és az ipari forradalommal foglalkoznak, az esszé témái között az angol alkotmányos monarchia és a második világháború kirobbanása is szerepel.
2024.05.08.
Önkormányzati választás - ma nyomtatják ki a szavazóköri névjegyzékeket
A nyomtatás előtt a jegyzőknek még át kellett vezetniük a névjegyzékekben az addig beérkezett mozgóurna-igénylési kérelmeket. A választópolgárok péntek 16 óráig igényelhetnek mozgóurnát a jegyzőktől személyesen vagy ügyfélkapuval. Csak az átvezetést követően láthatnak neki a jegyzők a 10 278 szavazókör névjegyzékének kinyomtatásához.
A szavazás lebonyolításához szükséges iratokat és kellékeket - a szavazóköri névjegyzéket, a mozgóurnát igénylők jegyzékét, a szavazólapokat, a borítékokat, jegyzőkönyveket - a szavazatszámláló bizottság elnöke (egy szavazókörös településen a helyi választási bizottság elnöke) szombaton veszi át a helyi választási irodától. A dokumentumok őrzéséről a szavazás napjáig a helyi választási iroda vezetője gondoskodik.