-
Nyitott szertárkapuk
Sokak számára ismerős rendezvény a Nyitott szertárkapuk programsorozat. A gyermeknaphoz kapcsolódó eseményt rendszerint országszerte nagy várakozás előzi meg. Idén május 26-án, azaz a hónap utolsó vasárnapján várják a hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltóságok azokat a családokat, amelyek szívesen barangolnának a tűzoltólaktanyák szertárkapuin belül.
2024.05.17. -
Apját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének próbaideje alatt bántalmazta apját.
2024.05.15. -
Rendőrkézen a dílerek
Kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. A rendőrség kezdeményezésére a bíróság elrendelte két gyanúsított letartóztatását, egy bírói felügyeletét, ketten szabadlábon védekeznek.
2024.05.10. -
Édesanyját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki többször súlyosan bántalmazta az anyját.
2024.05.09.
Villanyoszlopnak ütközött és oldalára borult egy autó a Kiskút útján
Lesodródott az útról egy autó vasárnapra virradó éjjel Székesfehérváron. A Kiskút útján haladó autó egy villanyoszlopnak és egy parkoló kocsinak ütközött, majd az oldalára borult. A sofőr kirepült a járműből, őt a mentők kórházba szállították.
2019.09.23. 09:22 |
A tűzoltók kerekeire állították és áramtalanították a felborult autót.