Október 9-ig jelentkezhetnek még a középiskolások a HARMAN Hackathonra

Alkoss szabadon! címmel hirdetett ötlet- és prototípusfejlesztő versenyt a Harman Becker Kft., az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara és Székesfehérvár Önkormányzata. A „Junior Engineers Camp – HARMAN Hackathon” nevű verseny selejtezőjére október 9-ig lehet jelentkezni. A szervezők közzétették azokat az információs felületüket, ahol a diákok tájékozódhatnak a részletekről.
2022.10.07. 07:00 |
Október 9-ig jelentkezhetnek még a középiskolások a HARMAN Hackathonra

Az országos tech versenyen 9-13. évfolyamos középiskolás csapatok vehetnek részt. A feladat, hogy egy olyan problémára kell a fiataloknak megoldást találniuk, amit a környezetünkben tapasztalnak.

A megmérettetés két fordulóból áll. Lesz egy online selejtező az ÓE AMK lebonyolításában, erre október 9-ig lehet jelentkezni. A döntő október 28-29-én lesz a MOL Aréna Sóstón, itt egy 24 órás versenyen kell helytállniuk a diákoknak. A szervezők közzétették a versennyel kapcsolatos információs felületeiket, ahol a fiatalok tájékozódhatnak a részletekről.

A versennyel kapcsolatos összes információt ITT érhető el, a verseny közösségi kommunikációját pedig EZEN AZ OLDALON találják az érdeklődők, a döntő programja pedig ITT található.

A díjazás igen motiváló. Klasszikus helyezetteket nem hirdetnek, a csapatok a versenyen szerzett virtuális pénzekkel vásárolhatnak a Harman legendás márkái, a JBL és a Harman Kardon termékekből. A verseny fődíja/különdíja pedig egy olyan londoni út lesz, aminek keretében a Harman Professional bemutatótermébe látogatnak majd el a fiatalok.

Fehérvári színes

  1. Face and Soul Arcklinika

    Új szolgáltatással gazdagodott Székesfehérvár Belvárosa. A Face and Soul Arcklinika hivatalosan is megnyitotta kapuit a Fő utcán. A dr. Jenei András fogszakorvos és dr. Szabó Szilárd plasztikai sebész vezetésével, az orvostudomány és az esztétika találkozásából született klinika szakemberei a felmerülő problémákra komplex megoldást és élményt nyújtanak a hozzájuk fordulókhoz.

    2024.05.29.
  2. Kihívás Napja 2024.

    A Németh László Általános Iskolában játékos váltóversennyel és közös futással, a Szenior örömtáncosok maroshegyi csoportja pedig Városház téri tánccal készült a Kihívás Napjára, de a város sok-sok egyéb intézménye, egyesülete, csoportja tartott hosszabb-rövidebb sportprogramot a nemzetközi megmérettetéshez kapcsolódóan. Székesfehérvár 30 éve vesz részt a mindig május utolsó szerdáján tartott Kihívás Napján. 

    2024.05.29.
  3. ingyenes pszichológiai program az EFI-ben

    Felkészülés a családdá válásra címmel szervez négyalkalmas programot pszichológus bevonásával a Székesfehérvári Egészségfejlesztési Iroda. Június 4-én indul egy kurzus, ám a nagy érdeklődésre való tekintettel szerveznek még egyet június 11-i kezdéssel. A részvétel ingyenes.

    2024.05.29.
  4. Két turnusos tábor a Vidi Múzeummal

    A nem kifejezetten sporttáborba vágyó, ám a mozgást, a focit és a Vidit szerető gyerekeknek ajánlja nyári táborát a Vidi Múzeum. Júliusban lesz két turnus, jelentkezni június 14-ig lehet.

    2024.05.29.