-
13. TESZ futás
Tizenharmadik alkalommal rendezi meg az Alba Regia Atlétikai Klub, a Depónia Nonprofit Kft-vel és az Önkormányzattal közösen a Tiszta, Egészséges Székesfehérvárért futóversenyt május 20-án, pünkösdhétfőn.
2024.05.19. -
Döntetlen a Sóstón
Mindent megtett a győzelemért a Vidi, hogy elérje az NB I dobogóját, de hiába szerzett két gólt is a csapat, a VAR - Szőts Gergely - mindkét gólt érvénytelenítette, így a tabella negyedik helyén végzett Fehérvár FC. Különösen a második gólnál tűnt úgy, hogy érvényes találattól fosztották meg a Vidit, letaszítva így a dobogóról. Fehérvár FC - Diósgyőr 0-0
2024.05.18. -
Jön a megyei kupadöntő
A Fejér Vármegyei Labdarúgó Szövetség immár másodszor rendezhet megyei kupadöntőt a Sóstói Stadionban. Az idei kiírásban a Sárbogárd és a Mór között dől el az elsőség sorsa.
2024.05.17. -
Ismét a pályán Kalmár
Ha minden jól alakul, a 2024/25-ös szezonban újra keretében láthatja Kalmár Zsoltot a Fehérvár FC svéd, lengyel trénere. A játékos mint mondja, nagyon jó ütemben halad a fél éve történt sérüléséből való felépülés.
2024.05.16.
Szombaton Csákváron rendezik meg az Alba Teqball Kupát
A verseny célja, hogy játéklehetőség biztosítson az amatőr teqball játék iránt érdeklődőknek.
Az egyéni és páros verseny 16 éves kortól ajánlott, a verseny lebonyolítása az indulói létszámtól függően kerül a verseny kezdete előtt a helyszínen eldöntésre.
Nevezés: albateqball@gmail.com E-mail címen, legkésőbb 2021.07.28. (szerdáig)
Nevezési díj: 2.000 ft / fő , amelyet a verseny megkezdése előtt legkésőbb 08:30 – 08:50 között a versenybizottság részére kell a verseny helyszínén befizetni.
Díjazás: Versenyszámonként az I-III. helyezettek, díjazásban részesülnek.
A versenyen való részvétel a zárt tér miatt oltási igazolványhoz kötött, amelyet a versenybizottság elnöke részére a verseny megkezdése előtt a nevezési díj befizetését megelőzően a versenyen résztvevő személynek be kell mutatnia, ennek hiányában a versenyen részt venni nem lehetséges!
- A versenyen sportruházat és sportcipő vagy tornacipő használata kötelező.
- Mérkőzéslabdáról a rendezők gondoskodnak.
- Az öltözőkben hagyott értéktárgyakért a rendezőség felelősséget nem vállal!
- Az esetlegesen előforduló balesetekért és egyéb más károsodásért a rendezők felelősséget nem vállalnak!
- A versenyen mindenki a saját felelősségére vesz részt!