Kulturális hírek

/ 2015.06.05. 14:50:13 |

A Magyarok Nagyasszonya Kápolna Rómában

 Mindszenty József bíboros, hercegprímás karolta fel Szent István eredeti gondolatát, hogy a magyarságnak ismét legyen zarándokháza Rómában. Bíborosi címtemploma Santo Stefano Rotondo melletti magyar zarándokház létrehozásának tervét azonban meghiúsította 1948-ban történő letartóztatása és bebörtönzése. Kezdeményezésének eszméje azonban tovább élt.
/ 2015.06.05. 09:05:15 |

Műemléki séta a Pincegalériában és a Rác utcában

Pincegaléria és Rác utca. Ezt a két helyszínt járta be a Fehérvári Topográfiai Műhely vezetésével az a csoport, amely a műemléki sétán vett részt Székesfehérváron. A korábbi, Várkörútnál tett műemléki séták akkora népszerűségnek örvendtek, hogy a szervezők újabb városrészekkel, annak épített örökségeivel ismertetik meg a nagyközönséget. 
/ 2015.06.05. 08:08:16 |

Papp-Für János költő lesz a Parnasszus kortárs apostolai irodalmi est vendége

 Az Aegis Kultúráért és Művészetért Alapítvány programja a „Parnasszus kortárs apostolai” című sorozat a második évadját zárja le az egykori koronázó városban. A pénteken este 18.00 órakor kezdődő kulturális programon Takács Tamás irodalomtanár vendége Papp-Für János költő lesz. Az estre a belépés ingyenes, az alapítványt támogatójegyek vásárlásával segíthetik. Az eseménynek a Szent István Művelődési Ház, Szent László terem ad otthont.
/ 2015.06.05. 07:29:36 |

Sikert aratott a Vörösmarty Színház előadása a Vígszínházban

Nagy sikerrel mutatta be a Vörösmarty Színház az Õfelsége komédiása című előadását a Vígszínházban. A Bagó Bertalan rendezte előadás a budapesti közönség előtt is nagy sikert aratott. Nemrégiben a Lear király és a Mesterkurzus című előadásokat is telt ház előtt mutatta be a székesfehérvári színház a Vígszínházban.
/ 2015.06.04. 20:05:03 |

Megnyílt a 86. Ünnepi Könyvhét és 14. Gyermekkönyvnapok

Ünnepélyes keretek között nyílt meg a 86. Ünnepi Könyvhét és 14. Gyermekkönyvnapok székesfehérvári programsorozata ma a Városház téren. Köszöntőt mondott Brájer Éva alpolgármester, valamint az esemény két díszvendége Vári Fábián László, József Attila-díjas költő és Faludi Ádám író. A Vajda János–díjat idén Balajthy Ferenc költő vehette át.
/ 2015.06.04. 18:41:17 |

Ólomkatonák gyermekrajzokon - közel 400 alkotás érkezett

A Szent István Művelődési Házban tartották csütörtökön az „Ólomkatona” nemzetközi rajzpályázat ünnepélyes eredményhirdetését. A Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete által meghirdetett pályázatra közel 400 alkotás érkezett. Arany-, Ezüst- és Bronzceruza díjakkal köszönték meg a gyermekmunkákat és a támogatóknak köszönhetően több különdíjat is kiosztottak.
/ 2015.06.04. 15:16:43 |

Indul a Fehérvári KultúrKorzó

A Fehérvári KultúrKorzó rendezvénysorozatának köszönhetően júniustól augusztusig ismét zenés produkciók szórakoztatják a Belvárosban az idelátogatókat. A sorozat első eseményére június 5-én, pénteken kerül sor a Ciszterci templom előtti téren este 19 órától.
/ 2015.06.04. 08:50:34 |

Irodalmi este Vári Fábián Lászlóval és Faludi Ádámmal

 A 86. Ünnepi Könyvhét és 14. Gyermek- könyvnapok programsorozat keretében számos érdekesség várja az érdeklődőket. Csütörtökön este 18.00 órakor „Nem emlékszem, hogy milyen lesz magyarnak lenni a Holdon” címmel irodalmi estet rendeznek a Vörösmarty teremben (Kossuth utca 14.), amelyen Vári Fábián László és Faludi Ádám díszvendégekkel Bobory Zoltán és Szikra János beszélget.
/ 2015.06.04. 08:10:44 |

Vörös Janka koncertezik az Öreghegyi Közösségi Házban

 2015. június 5-én, csütörtökön újabb kulturális programot szerveznek az Öreghegyi Közösségi Házban (Fiskális utca 93.). Vörös Janka koncertezik csütörtökön este 20 órától az Öreghegyi Közösségi Házban. Az est vendégei Eckü & Mentha lesznek. A programon Mits Marci szaxofonon, Fövenyi Máté gitáron, Bögöthy Ádám bőgőn, míg Potesz Balázs dobon működik közre.
/ 2015.06.03. 09:21:52 |

Vámos Miklós és Lőrincz L. László is dedikál az Alexandra Kiadó standján

Az Alexandra Kiadócsoport számos szerző dedikálásaira várja az érdeklődőket az Ünnepi Könyvhéten Székesfehérvon, a Városház téren, az Alexandra Kiadó standján. Június 5-én pénteken 16 órakor Lőrincz L. László dedikálja Kukorica istennő énekel I-II. című kötetét, Június 6-án szombaton 19 órakor pedig Vámos Miklós várja az olvasókat.
/ 2015.06.03. 08:15:52 |

Beszélgetés Magony Imrével szerdán este az Aranybulla Könyvtárban

 A 86. Ünnepi Könyvhét és 14. Gyermek- könyvnapok keretében számos érdekes programmal várják az érdeklődőket. Szerdán este 17 órától Magony Imrével, az 1543 / Varkocs – Fehérvár elesett… című könyv szerzőjével Adorján Viktor beszélget az Aranybulla Könyvtárban (Köfém lakótelep 1.). Az eseményre ingyenes lesz a belépés.
/ 2015.06.02. 19:06:53 |

Zenecsodák a nyár folyamán - felcsendül a Harmonia Albensis

Tizenharmadik alkalommal örvendezteti meg Székesfehérvár zeneszerető közönségét a Harmonia Albensis. A négy alkalomból álló nyári koncertsorozatnak három fehérvári templom, a Szent Imre, a Felsővárosi Szent Sebestyén és a Ciszterci templom ad otthont július és augusztus folyamán.
/ 2015.06.02. 15:34:59 |

Szombaton délelőtt játsszák a Szegény Tóbiás című darabot az Igézőben

 2015. június 6-án, szombaton délelőtt ismét kulturális programot tartanak az Igézőben (Basa utca 1.). Az érdeklődők a Szegény Tóbiás című élőzenés bábelőadást nézhetik meg, ahol a főhős megmenti az elrabolt királylányt a gonosz ördögök karmaiból. A program szombaton délelőtt 11 órakor kezdődik, melyre sok szeretettel várnak mindenkit.
/ 2015.06.02. 07:43:30 |

Szentmártoni János lesz az Öreghegyi Disputa vendége

 A 86. Ünnepi Könyvhét és 14. Gyermek- könyvnapok keretében számos érdekességgel várják az érdeklődőket június 1. és 10. között. 2015. június 2-án, kedden 18.00 órakor az Öreghegyi Disputa keretében Szentmártoni Jánossal, a Magyar Írószövetség elnökével Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke beszélget. Az eseményre sok szeretettel várnak mindenkit.
/ 2015.06.01. 18:59:01 |

Hétfőn tartották a hagyományos Megyei Könyvszemlét

Június 1-jén, hétfőn délután elkezdődtek a 86. Ünnepi Könyvhét és 14. Gyermek- könyvnapok fehérvári programjai. Az eseményhez kapcsolódóan a Szent István Művelődési Ház Szent László termében tartották a Megyei Könyvszemlét, melynek keretében Fejér megye írói, valamint költői mutatták be műveiket az érdeklődő közönségeknek.