Közéleti hírek

/ 2012.08.28. 15:17:18 |

A Csutora temetőben vesznek végső búcsút Bogár Páltól

Életének 85. esztendejében elhunyt Bogár Pál, Fejér megye és Székesfehérvár kiemelkedő sportalakja, aki több évig a székesfehérvári kosárlabda sportág kiemelkedő versenyzője volt. Végső búcsút 2012. szeptember 1-én, szombaton 11.30 órakor vesznek tőle Székesfehérváron, a Csutora temetőben. Gyászmisét augusztus 31-én, 18 órakor tartanak a Prohászka templomban.
/ 2012.08.27. 16:39:45 |

Rendkívüli Közgyűlés - egyhangú támogatás a Szociális város-rehabilitáció a Szárazréten pályázat benyújtásához

 Néhány olyan döntést kellett hoznia a közgyűlésnek melyek nem tűrtek halasztást – mondta a rendkívüli ülés elején a város polgármestere. A képviselőtestület a Szociális város-rehabilitáció Szárazréten című pályázat benyújtásáról is határozott. Ez a projekt tartalmazza az óvoda felújítását, egy játszópark illetve egy szociális otthon megépítését és útfelújítást is, ami 8-9 utca rekonstrukcióját jelenti. Amennyiben a város önkormányzata a nyer a pályázaton, akkor mintegy 1.2 milliárd forintos beruházás indulhat el.
/ 2012.08.27. 13:30:18 |

EU támogatás segítségével szereztek egyetemi diplomát pedagógusok

 Az elmúlt két év során a székesfehérvári általános iskola három pedagógusa szerzett egyetemi diplomát. A továbbbtanulást egy sikeres uniós pályázatból finanszírozta az intézmény annak érdekében, hogy az elsajátított magas szintű, korszerű szakmai tudást alkalmazva segítsék az iskolát. Az alábbiakban a Munkácsy Mihály Általános Iskola közleményét olvashatják.
/ 2012.08.24. 10:26:43 |

Közadakozást hirdetett Székesfehérvár polgármestere a 2013-as Emlékév kapcsán

 Szent István örökségének és az 1938-as székesfehérvári országgyűlésnek állít emléket a 2013-as esztendőre tervezett nagyszabású ünnepi programsorozat, melynek kapcsán közadakozást hirdetett Székesfehérvár polgármestere. Az összefogást és a város történelmi múltjának tiszteletét szimbolizáló felajánlásokat az Ünnepi Emlékévhez kötödő köztéri fejlesztésekre, programokra kívánja felhasználni a város. A támogatásokat 2013. december 31-ig lehet eljuttatni a Székesfehérvár Önkormányzata által nyitott számlára.
/ 2012.08.24. 04:01:48 |

Búcsú Jávor Mátyástól a Székesfehérvári Zsidó Hitközség elnökétől

 Csütörtökön kísérték utolsó útjára a múlt héten, 73 éves korában elhunyt Jávor Mátyást, a Székesfehérvári Zsidó Hitközség elnökét. 1957-ben érettségizett a Jáky József Szakközépiskolában, majd munka mellett végezte az egyetemet, villamosmérnök lett. 1995-ben vette át a székesfehérvári zsidó hitközség elnöki posztját Hacsek Józseftől.
/ 2012.08.23. 13:53:21 |

900 milliós állami támogatás a fehérvári közösségi közlekedésre

 Egy 2006-ban született rossz kormányzati döntés nyomán az állam a saját cégeinek, így az Alba Volánnak sem adta oda az általa biztosított kedvezményeket. Ezt a veszteséget azóta az önkormányzatok fizetik. Az Alba Volán esetében 2006 óta a fehérvári közösségi közlekedésen összességében 1,7 milliárd hiány keletkezet, melyből 900 milliót a nemzeti vagyonkezelő és a közlekedési társaság finanszíroz. Az önkormányzat pedig kamatmentesen fizet tíz év alatt mintegy 830 millió forintot. A megállapodásról Mészáros Attila frakcióvezető-helyettes tartott sajtótájékoztatót.
/ 2012.08.23. 13:26:44 |

Továbbra is érdemes regisztrálni a Családi Hírlevélre - hasznos információk és programok e-mailen

 2011 februárjában indult útjára Székesfehérvár városának Családi Hírlevél című kezdeményezése azzal a céllal, hogy az óvodás, általános,- illetve középiskolás korú gyermeket nevelő szülők egyetlen információs felületről kaphassanak híreket a városban zajló kulturális és szórakoztató programokról, közoktatási ügyekről és az egészségügyről. Az elmúlt több mint másfél évben a kezdeményezés sikerrel zajlott, a regisztrációban jelenleg több mint 1600 címzett szerepel.
/ 2012.08.23. 11:33:38 |

Jótékonysági és testvérvárosi futás Gyulafehérvárra

A Down szindrómások esélyegyenlőségére hívta fel a figyelmet Lajkó Csaba. Az ultramaratoni futó és kilencfős csapata a Székesfehérvár - Budapest - Debrecen -  Gyulafehérvár vonalon 620 kilométert tett meg. Útjuk során több települést érintettek és több száz sportolót vontak be a futásba. A futókat Östör Annamária egészségügyi tanácsnok köszöntötte, aki kiemelte, hogy tiszteletreméltó az a sportteljesítmény, amelyet Lajkó Csabáék ismét egy jó ügy érdekében vállaltak.
/ 2012.08.23. 08:48:06 |

A 2013-as ünnepi emlékévről is beszélt a város polgármestere a Hír TV-ben

 Felelősséget is ró ránk, hogy Szent István városában élünk és dolgozunk - mondta Cser-Palkovics András szerdán a Hír TV-ben. Szeretnénk ország világ előtt megmutatni jövőre a megszépülő Székesfehérvárt -hangsúlyozta az emlékév kapcsán. Mint mondta január 4-én ünnepi díszközgyűléssel veszi majd hivatalosan kezdetét hivatalosan az emlékév.
/ 2012.08.23. 08:36:22 |

Előzetes adatok alapján nőtt a Fehérvárra látogató turisták száma

 Nőtt a városba látogatók turisták száma a nyáron, az elsődleges adatok alapján. Az idei évben a külföldről idelátogatók száma is növekedett. Elsősorban a hollandok, az olaszok és az oroszok kedvelik leginkább városunkat, de egyre több spanyol is útba ejti Fehérvárt.
A cikkben VIDEÓ található!
/ 2012.08.23. 08:26:37 |

A Sínai-félszigetre, a Nyugat-Szaharába és Grúziába indultak a katonák

 A következő napokban a Sínai-félszigetre, a Nyugat-Szaharába és Grúziába indulnak katonák és rendőrök, hogy missziós szolgálatot teljesítsenek. Székesfehérváron, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságán tartották a kontingens búcsúztató ünnepségét, valamint köszöntötték a németországi misszióból hazaérkezett állományt is. A Magyar Honvédség több mint 900 katonája három földrészen, 13 nemzetközi békemisszióban vállal szolgálatot.
A cikkben VIDEÓ található!
/ 2012.08.22. 14:10:23 |

Ismét hőségriadó - vízosztás, utcalocsolás és párakapu Székesfehérváron

 Az ország területén elrendelt hőségriasztásra tekintettel Székesfehérváron is több intézkedést vezettek be. Az önkormányzati cégek bevonásával vizet osztanak, locsolják a főbb utakat, megnyitják az utcai tűzcsapokat és újdonság párakaput is felállítanak. Külön intézkedési terv alapján zajlik az akció, amellyel igyekeznek megkönnyíteni a kánikula elviselését Székesfehérváron. A Csitáry G. Emil Uszoda és Strand a kánikula idején meghosszabbított nyitva tartással, reggel hattól este nyolc óráig várja a látogatókat és 16 óra után kedvezményes, félárú belépővel látogatható.
/ 2012.08.22. 10:51:09 |

A Balaton partján is a 2013-as emlékévről beszélgettek

 A 2013-as Szent István Emlékév terve eljutott a legnagyobb közmédiához is, és az idei ünnepet megelőző reggelen az MTV1 komoly nézettségű, reggeli magazinműsorában, a Balatoni Nyárban Róth Péter alpolgármester és Csurgai-Horváth József, az Emlékbizottság elnöke beszéltek a város terveiről.
VIDEÓ a cikkben
/ 2012.08.22. 10:45:59 |

Nyárbúcsúztató családi nap a Bátky Zsigmond utcában

A SZÉNA Egyesület "Mindenünk a család" című pályázati projektje keretében szerveznek ingyenes nyárbúcsúztató családi napot augusztus 25-én, szombaton a Családok Ligetében. A Bátky Zsigmond utcai játszótér melletti füves területen (rossz időben az Alba Plazában) 15.00 és 19.00 óra között várják a vendégeket. Lesz falmászás, testfestés, ugráló vár, állatsimogató, számos kézműves foglalkozás, óriás társasjáték, játszóház és ifjúsági sátor.
 
/ 2012.08.22. 09:06:02 |

Háromszáz családot vontak be a komposztálási programba

A székesfehérvári Fúzió Egyesület tavaly nyáron indította el komposzt mintaprojektjét a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség támogatásával. A programban összesen 300 család juthatott komposztkeretekhez, illetve szaktudáshoz Székesfehérvár-Kisfaludon, Pákozd, Nadap és Lovasberény településeken. Az egyesület célja az volt, hogy az emberekben tudatosítsa: komposztálással jelentősen csökkenthető a keletkező hulladék mennyisége.