Közéleti hírek

/ 2024.03.11. 11:54:56 |

Fehérvári orvosok a Szent-Györgyi Albert Díjra jelöltek között

Mintegy félszáz székesfehérvári orvos neve szerepel a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj várományosai között az idei évben. Arról, hogy ki kaphatja meg e rangos elismerést, a szakmai zsűri mellett a fehérváriak is dönthetnek. A március 19-ig tartó szavazásnak nagy a tétje, hiszen a verseny tisztaságát figyelembe véve egy e-mail címről kizárólag egyetlen szavazat adható le.
/ 2024.03.10. 08:31:28 |

Ünnepi programok Március 15-én Székesfehérváron

Idén is fehérvári fiatalok, ezúttal a Kodolányi János Gimnázium diákjai elevenítik meg 1848 tavaszát: az ő ünnepi műsorukkal emlékezik a város a forradalom és szabadságharc hőseire. A forradalmat női szemmel bemutató produkciót két alkalommal is láthatják majd az ünneplők a Városház téren március 15-én; az ünnepi események másik helyszíne pedig a Zichy liget lesz.
/ 2024.03.09. 14:56:10 |

Mindenhol összetartozunk! – Székesfehérváron rendezték a Ciszterencia országos találkozót

Székesfehérvár volt a házigazdája a 2024-es Ciszterenciának, ami a ciszterci öregdiákok és tanáraik legnagyobb, országos közösségi eseménye. A találkozón mintegy kétszázan vettek részt a helyi Ciszterci Szent István Gimnáziumból, valamint Budáról, Pécsről és Egerből. 
/ 2024.03.08. 20:15:21 |

Az Egyesült Arab Emírségek nagykövete látogatott Székesfehérvárra

Péntek délután Saud Hamad Al Shamsi, az Egyesült Arab Emírségek magyarországi nagykövete tett látogatást Székesfehérváron. A nagykövetet dr. Cser-Palkovics András polgármester és Lehrner Zsolt alpolgármester fogadták, akik a város nevezetességei mellett az Alba Innovár Digitális Élményközpontot is bemutatták.
/ 2024.03.06. 21:58:34 |

Több száz kérdés érkezett - Facebook fogadóórát tartott a város polgármestere

Közlekedés, út- és járdafelújítások, bővülő buszmenetrend - több száz kérdés érkezett Székesfehérvár polgármesterének Facebook fogadóóráján. Cser-Palkovics András szerint ez jól mutatja azt, hogy a fehérváriakat érdekli, mi történik a városban. Szó volt arról is, hogy komoly lakossági igény lenne játszóházra és tinédzserek által is használható közösségi terekre a városban.
/ 2024.03.06. 17:43:39 |

Gyakorlati tudást szerezhetnek a rezidensek a Szent György Kórház skill laborjában

A Szent György Kórház SKILL laborjában a Mozgásszervi Sebészeti Centrum szakorvosai tartottak továbbképzést rezidenseknek az újszülöttek csípődiagnosztikája kapcsán. A főszervező Prof. Dr. Bucsi László, a Pécsi Tudományegyetem külső Ortopédiai Tanszékének tanszékvezető főorvosa volt, aki elmondta, hogy a rezidensképzés megreformálásán dolgozik.
/ 2024.03.06. 09:48:00 |

Elhunyt Horváth Istvánné (1951-2024), Maroshegy egykori önkormányzati képviselője

Ismét szomorú veszteség érte a székesfehérváriak közösségét. Elhunyt Horváth Istvánné, aki több mint másfél évtizeden át képviselte Maroshegy városrészt és lakóit. Először tanácstagként kapcsolódott be a helyi közéletbe, majd háromszor – 1990-ben, 1994-ben (ekkor egyetlen női egyéni választókörzeti képviselője volt a közgyűlésnek) és 1998-ban – választották meg önkormányzati képviselőnek.
/ 2024.03.05. 17:19:40 |

Köszönet az Édesanyámnak és a gyermekeimnek! – 100. születésnapján köszöntötték Rákos Kálmánnét

Jeles és ritka, ünnepi esemény helyszíne volt kedden a Rákóczi úti idősek otthona, ahol 100. születésnapján köszöntötték a székesfehérvári Rákos Kálmánnét. A családtagok, barátok, tisztelők és az otthon munkatársai mellett, a város nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester és dr. Horváth Miklósné önkormányzati képviselő gratulált az ünnepeltnek.
/ 2024.03.04. 13:48:22 |

Ciszterencia – Székesfehérváron találkoznak négy hazai ciszterci iskola öregdiákjai

Székesfehérvár lesz a házigazdája idén a Ciszterencia című rendezvények, ami a négy magyarországi ciszterci iskola öregdiákjainak és tanárainak országos találkozója. Március 9-én, szombaton izgalmas programokkal, egykori diákok előadásaival, kiállítással, irodalmi esttel, baráti találkozásokkal várják a résztvevőket Pécsről, Budáról, Egerből és Fehérvárról.
/ 2024.03.03. 19:26:29 |

Március 6-án szerdán online közmeghallgatást tart Székesfehérvár polgármestere

Online közmeghallgatást tart március 6-án szerdán 16 órától dr. Cser-Palkovics András polgármester. A kérdéseket a közösségi oldalán közzétett bejegyzés alatt várja Székesfehérvár polgármestere.
/ 2024.03.02. 13:36:22 |

A mesterséges intelligencia a közlekedésben volt a fő téma a 29. Közutas-Vasutas Szakmai Napon

A Közlekedéstudományi Egyesület Fejér Vármegyei Területi Szervezete szombat reggel immáron 29. alkalommal rendezte meg a hagyományos Közutas-Vasutas Szakmai Napot. A programnak ismét a Székesfehérvári SZC Jáky József Technikum adott otthont, a fő téma pedig a mesterséges intelligencia és annak közlekedésben való alkalmazása volt.
/ 2024.02.29. 13:38:49 |

Együttműködési megállapodást kötött a Jégkorong Akadémia és az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar

Csütörtökön délelőtt együttműködési megállapodást kötött az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia és az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara. A város két meghatározó szereplője a jövőben komoly sporttudományi kutatásokban, vagy akár hosszabbtávú életpályamodell kidolgozásában is segíthet egymásnak.
/ 2024.02.29. 12:55:56 |

Várják a javaslatokat a Schmidl Ferenc Építészeti Díjra

Székesfehérvár Önkormányzata az építészet világnapjához kapcsolódva adja át minden évben a Schmidl Ferenc Építészeti Díjat. A jeles elismerésre idén is várják a javaslatokat, melyek május 31-ig – az alábbiakban részletezett módon – tehetőek meg.
/ 2024.02.28. 20:41:33 |

AI – ÁLLJ! - várakozásokról és félelmekről is szó volt az MCC előadásán

A mesterséges intelligencia társadalmi hatásairól volt szó szerdán az AI – ÁLLJ! című előadáson, amelyre az MCC Székesfehérvári Képzési Központjában került sor. A téma szakértője, Székely Levente, az MCC Ifjúságkutató Intézetének igazgatója zsúfolásig megtelt teremben beszélt a hallgatóságnak az MI hatóköréről és sebezhetőségéről.
/ 2024.02.28. 19:26:52 |

Jó tanuló – jó sportoló gála a Városházán - tizenegy sportág képviselőjét köszöntötték

Ünnepélyes keretek között adták át a Fejér vármegyei „Jó tanuló – Jó sportoló” elismeréseket szerdán. A Fejér Megyei Diáksport Szövetség éves gáláján, amelynek a Városháza Díszterme adott otthont, két kategóriában húsz diák vehette át a kiváló teljesítményért járó díjat, míg a vármegyei diáksportban dolgozó pedagógusok munkáját különdíjjal ismerték el.