Városfejlesztés

/ 2024.02.19. 12:21:48 |

Példaértékű pályázatok, kiemelkedő fejlesztések Székesfehérváron uniós forrásból

Közel 21 milliárd forintot fordíthatott városfejlesztésre Székesfehérvár 2014-2020 között. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében, az önkormányzaton keresztül felhasznált uniós források felhasználásáról adott összefoglalót hétfői sajtótájékoztatóján Székesfehérvár polgármestere.
/ 2024.02.14. 09:31:44 |

Júniusban fejeződik be a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház teljes felújítása

A záró szakaszánál tart a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház teljes körű felújítása. Jelenleg a Szent Gellért Hotel udvara felőli homlokzaton és a nyílászárók megújításán dolgoznak a szakemberek, majd a Szent István terem nagyméretű ablakainak modernizálása, ezzel együtt a terem szellőzésének megoldása lesz komoly feladat.
/ 2024.02.13. 12:32:34 |

Nyílt napok az új Alba Arénában

Megkapta a hatósági engedélyeket a város új, multifunkcionális sportcsarnoka, az Alba Aréna. A hírt dr. Cser-Palkovics András polgármester közösségi oldalán tette közzé, ahol azt is bejelentette, hogy a jövő héten nyílt napokat szerveznek, ahol minden érdeklődő bejárhatja az új arénát, hamarosan pedig az avatóról is további információkat osztanak meg.
/ 2024.02.12. 16:26:46 |

Hálózatbővítés áprilistól a fehérvári közösségi közlekedésben

Többszöri előkészítést követően idén tovább bővül a helyijáratos buszhálózat Székesfehérváron. Az elmúlt időszak tapasztalatait figyelembe véve nem egyszerre, hanem ütemezetten, bizonyos időszakonként, néhány járatot érintve lépnek majd életbe a hálózatot és a menetrendet is érintő változások. 
A fehérvári buszhálózat-bővítésről ITT olvashat részletesen!
/ 2024.02.11. 08:45:00 |

Tavasszal folytatódik a Géza nagyfejedelem tér megújítása

A régészeti feltárások ősszel befejeződtek és kedden elszállították a munkavégzés miatti konténert is a Géza nagyfejedelem térről. Tavasszal indulhat a befejező szakasz, azaz a tér megújítása. A tervek szerint még idén elkészül a Belváros megszépülő, új közösségi tere.
/ 2024.01.25. 14:21:46 |

Okostanteremmel gazdagodott a Németh László Általános Iskola

A KÉPES program keretében újabb okostantermet adtak át szerdán délelőtt, ezúttal a Németh László Általános Iskolában. Az intézmény pedagógusai már szeptember óta részt vesznek az Alba Innovár képzésében, az ünnepélyes megnyitón pedig egy rendhagyó matekórával mutatták meg, milyen változatos feladatokat és csoportos munkákat is rejteget a módszertan.
/ 2024.01.22. 14:50:02 |

Még az idei évben elkészülhet a Bodrogi utcában a szárazréti bölcsőde

Új, 28 férőhelyes bölcsőde építés indul a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára. A cél egy olyan intézmény létrehozása, ami biztosítja a minőségi nappali ellátást és a gyermekek személyiségének, egészségének fejlődését. Az épülő új bölcsőde kivitelezési szerződésének aláírására hétfőn került sor.
/ 2024.01.19. 18:25:22 |

Megnyílt és már használható az Alba Aréna úthálózata

Elkészült és a közlekedők már birtokba is vették Székesfehérvár legújabb útját, amelyen mostantól az Alba Ipari Zóna a Budai út felől is megközelíthető. Az Alba Arénához kapcsolódó úthálózat-fejlesztésnek köszönhetően bő 3 kilométernyi új út, illetve kerékpárút épült. Az Aréna és az ipari park új útjai mellé 125 facsemetét és 50 cserjét is telepített a kivitelező.
/ 2024.01.09. 12:49:00 |

Több mint ezer négyzetméteren újult meg az aszfalt az Erzsébet út egy szakaszán

Több mint ezer négyzetméteren újult meg az útburkolat Székesfehérváron, az Erzsébet út 2-4-6. szám alatti háztömb előtt. Az érintett szakaszon a vízelvezetést is megoldották, így a korábbinál könnyebb lesz a gyalogos közlekedés csapadékos időben.
/ 2024.01.06. 14:03:42 |

Tíz helyen építettek ki új okoszebrákat Székesfehérváron

Tovább bővült a biztonságos gyalogátkelőhelyek száma Székesfehérváron. Az elmúlt év végén tíz helyszínen építették ki a SafeXOne rendszert. A fehérvári fejlesztésű és kivitelezésű technológiának köszönhetően jelentősen nő a gyalogosok közlekedésbiztonsága.
/ 2024.01.03. 06:57:00 |

Fejlesztések a Nemzeti Emlékhelyen a Magyar Géniusz Program segítségével

Lezárultak a Magyar Géniusz Programban megvalósult fejlesztések a Nemzeti Emlékhelyen Székesfehérváron. Mintegy 40 millió forintos támogatásból többek között korszerűsödött az elektromos hálózat, utólagos szigetelés valósult meg, de restaurálták a mauzóleumban Aba-Novák Vilmos seccóját is, valamint új múzeumpedagógiai programot dolgoztak ki a szakemberek, és kiadvány is készült.
/ 2023.12.21. 11:00:43 |

Kórház fejlesztések: végéhez közelednek a Nővérszálló felújítási munkálatai

Hamarosan befejeződik a Nővérszálló épületének felújítása, mely egyike a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház elmúlt bő 10 évben megvalósuló fejlesztéseinek – számolt be róla közösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester.
/ 2023.12.18. 12:46:19 |

Fehérvár Tüdeje – lezárult az Alsóvárosi rét nagyszabású zöld- és rekreációs fejlesztése

Hétfőn délelőtt sajtónyilvános esemény keretében zárult le a Fehérvár Tüdeje program II. üteme. A Zöld Város – Fehérvár Tüdeje fejlesztési program célja, hogy erdősítéssel, pihenőparkok kialakításával ellensúlyozza a város extenzív fejlődését. Az Alsóvárosi réten a természetes gyepfoltok megtartása mellett pihenőpark, gyalogos úthálózat és kiszolgálóhelyiség is épült, valamint erdészeti facsemetéket és 868 darab park- és sorfát ültettek.
/ 2023.12.06. 14:58:32 |

Lezárult a Munkácsy Mihály Általános Iskola energetikai korszerűsítése

Lezajlott a Székesfehérvári Munkácsy Mihály Általános Iskola felújítása, ami közel 350 millió forint értékben kapott többek között új nyílászárókat, homlokzat-hőszigetelést, tetőszerkezet hő- és vízszigetelést, valamint napelemes rendszert. A beruházást szerdán délelőtt sajtónyilvános bejáráson zárták le.
/ 2023.12.06. 11:41:35 |

Út- és járdafelújítás, parkolóépítés a Királykúton, kutyafuttató a Fecskeparton

Régóta ígért beruházásoknak örülhetnek a Királykút lakónegyedben élők. Megújult és kétsávosra bővült a Cserkész és a Mikszáth Kálmán utcákat összekötő út, megújult a járda, illetve új parkolók is épültek. A Fecskeparton egy új kutyafuttató szolgálja a lakosok és kedvenceik kikapcsolódását. A beruházásokról helyszíni sajtótájékoztatón számolt be Földi Zoltán, Felsőváros önkormányzati képviselője.